Kerékpár: édesapja szerint Gino Mäder saját hibája okozta a halálát

K. R. ZS.K. R. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.11.07. 15:30
null
Gino Mäder 26 évet élt (Fotó: Getty Images)
Lassan öt hónap telt el azóta, hogy Gino Mäder a Tour de Suisse svájci kerékpáros-körverseny 5., hegyi szakaszán balesetet szenvedett, és a szakadékba zuhant. A versenyzőt még a helyszínen újraélesztették, és azonnal kórházba szállították, ahol azonban másnap belehalt sérüléseibe. Most kiderült, jogi értelemben nincs felelőse a tragédiának.

 

A graubündeni ügyészség az eset vizsgálata után arra a következtetésre jutott, hogy senki sem okolható jogi értelemben a tragédiáért, így a korábbi feltételezésekkel ellentétben az amerikai Magnus Sheffield – aki szintén ugyanabban a kanyarban, ugyanakkor esett el, mint Mäder – nem volt érintett 26 éves sporttársa halálában.

Az ügyészség döntését megkönnyebbülten fogadta Olivier Senn versenyigazgató is, akit a balesetet követően sokan támadtak a közösségi médiában. „Mindig meg voltunk győződve arról, hogy nem hibáztunk. Most hivatalosan tisztáztuk ezt a kérdést, és előre tekinthetünk” – nyilatkozta Senn a svájci Blicknek.

Andreas Mäder, az áldozat édesapja szerint könnyebb úgy feldolgozni a tragédiát, hogy azt nem szerelő vagy épp másik versenyző okozta. „Nekünk, a családnak ez csak egy darab papír. Ahogy mindig mondtam: Gino hibázott, ezért egyedül ő a felelős. Ez talán durván hangzik, de egyszerűbb elfogadni, mintha mások hibája is közrejátszott volna a halálában.”

A szörnyű tragédia helyszíne
A szörnyű tragédia helyszíne
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik