Kerékpár: akár már november végén versenyezhet Vas Kata Blanka

Vágólapra másolva!
2023.10.28. 10:17
null
Novemberben visszatérhet Vas Kata Blanka (Fotó: Árvai Károly)
Múlt heti edzésbalesete és kulcscsonttörése után akár már november végén versenyezhet Vas Kata Blanka, a jelenlegi legjobb magyar női kerékpáros.

Az SD Worx 22 éves kerekese az M1 aktuális csatornának elmondta: nagy szerencse, hogy már a szerdai bukás napján megműtötték. Hozzátette: bonyolult volt a beavatkozás, mert öt részre tört a kulcscsontja, de az operációt végző orvos szerint minden rendben zajlott.

„Napról napra jobban érzem magam. Az orvos azt mondta, a legkorábbi időpont, amikor talán újra versenyezhetek, az november 25-e, ez nem olyan rossz szerintem.” – fogalmazott a magyar kerékpáros.

Vas Kata Blanka Hollandiában végzi a rehabilitációt, s mint elárulta, volt már bringázni: „De maximum két órát és csak nagyon lazán, mert nem tudom biztonságosan fogni a kormányt, és nem is akarom nagyon lefárasztani magam.”

„A cél, hogy minél gyorsabban meggyógyuljak” – mondta.

A sportoló a jövő héten már szeretne edzőtáborba menni – ha erre az orvosok a vizsgálatok alapján engedélyt adnak –, s reméli, hogy akkor már teljes erőbedobással tud majd edzeni. Utána terepen is kipróbálja magát, megfogalmazása szerint akkor fog kiderülni, hogyan érzi magát és biztonságos-e a versenyzés.

„Néhány verseny most kimarad, de jöhetett volna egy rosszabb pillanatban is ez a sérülés. Még mindig jobb most, mint ha az olimpia vagy a világbajnokság előtt történt volna, így legalább pihenek kicsit” – mondta Vas Kata Blanka.

A hegyikerékpárban olimpiai és országúton világbajnoki negyedik, illetve utóbbi szakágban U23-as vb-aranyérmes kerekes győzelemmel kezdte a 2023/24-es terepkerékpáros szezont Hollandiában, néhány nappal utána jött a sérülés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik