Vuelta: Wellens második szakaszsikerét érte el, Roglic előnye változatlan

MTI/V. J.MTI/V. J.
2020.11.04. 17:40
null
Tim Wellens a második szakaszgyőzelmét szerezte meg (Fotó: AFP)
Címkék
A belga Tim Wellens szökésből nyerte meg a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát, amelyen a címvédő szlovén Primoz Roglic megtartotta előnyét az összetett élén – írja az MTI.


Szerdán a Lugo és Ourense közötti 204.7 kilométeren három harmadik kategóriás és számos kisebb emelkedő, ám így is több mint 3000 méter szintkülönbség leküzdése várt a versenyzőkre. Egy 7 fős szökevénycsoport dolgozott ki öt és fél perces előnyt, a záró húsz kilométerre pedig a mezőny feladta az üldözést.

Az utolsó kilométerhez hatan érkeztek együtt, végül a kétszáz méterrel a cél előtt meginduló Tim Wellens diadalmaskodott azzal, hogy az utolsó balkanyarban belső íven tudott maradni, így idei második szakaszgyőzelmét aratta a Vueltán. Másodikként a kanadai Michael Woods, harmadikként a cseh Zdenek Stybar ért célba.

Az összetett esélyesek 3:44 perc lemaradással együtt értek célba a mezőnyben, így Roglic változatlan előnnyel őrzi a piros trikót.

Csütörtökön a 75. Vuelta a Espana leghosszabb etapja, a Mos és Puebla de Sanabria közötti 230.8 kilométer megtétele vár a mezőnyre. A spanyol körverseny – amely hat napon keresztül átfedésben zajlott a Giro d'Itáliával – a tervek szerint vasárnap ér véget Madridban.

VUELTA
14. szakasz, Lugo-Ourense, 204,7 km:
1. Tim Wellens (belga, Lotto Soudal) 4:37:05 óra
2. Michael Woods (kanadai, EF) azonos idővel
3. Zdenek Stybar (cseh, Deceuninck - Quick-Step) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 53:57:05 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 39 másodperc hátrány
3. Hugh Carthy (brit, EF Pro Cycling) 47 mp h.

Legfrissebb hírek

A bosnyák kapitány elárulta, mi lesz Dzekóval, és beszélt a volt NB I-es csatárról is

Foci vb 2026
15 perce

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
19 perce

Üres helyek a második mérkőzésen, ismét felvetődtek a jegyárakkal kapcsolatos aggályok

Foci vb 2026
20 perce

Számíthat egyik legfontosabb játékosára az amerikai válogatott

Foci vb 2026
28 perce

Lukács Norbert: Megérte kilépni a komfortzónámból

Kosárlabda
38 perce

Még az első világbajnoki meccs előtt meghosszabbították az ausztrál kapitány szerződését

Foci vb 2026
54 perce

Demjén Patrik visszatér az MTK-hoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Öttusa: Koleszár Mihály remek versenyzéssel jutott be a döntőbe a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik