Vuelta: Gilbert bírta legjobban az emelkedő befutót

Vágólapra másolva!
2012.09.07. 18:31
null
Gilbert nyerte meg a 19. szakaszt (Fotó: Action Images)
Címkék
A 2012-es spanyol kerékpáros-körverseny 19., Penafiel és La Lastrilla közötti 178.4 kilométeres szakaszát a belga Philippe Gilbert nyerte meg. Az összetettben élen álló Alberto Contador előnye 1:35 percre csökkent a másodikként záró Alejandro Valverde előtt.

 

A verseny elején Alonso és Toribio szökött meg a mezőnytől, és 90 kilométerrel a cél előtt bő öt perc előnnyel vezettek, előnyük azonban folyamatosan csökkent, és 28 km-rel a vége előtt az üldözők utol is érték őket.

A hajrához érkezve a Movistar kerekesei két részre bontották az élbolyt, a két csoport között mintegy 20 másodperces különbség azonban rohamosan csökkenni kezdett.

Az enyhén emelkedő befutón Roche iramodott meg 900 méterrel a vége előtt, Degenkolb teljesen elkészült erejével, nem úgy Gilbert, aki a végét nagyon megnyomva megnyerte a szakaszt – 4:56:25 órás idővel. Alejandro Valverde sem járt rosszul, a jóváírásoknak köszönhetően 17 másodpercet hozni tudott az élen álló Contadoron.

VUELTA A ESPAGNA
19. SZAKASZ, PENAFIEL–LA LASTRILLA, 178.4 KM
1. Philippe Gilbert (belga, BMC) 4:56:25 óra
2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) azonos idővel
3. Daniel Moreno (spanyol, Katyusa) a. i.
4. Joaquim Rodríguez (spanyol, Katyusa) a. i.
5. Gianni Meersman (belga, Lotto Belisol) 3 másodperc hátrány
6. Bauke Mollema (holland, Rabobank) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Alberto Contador (spanyol, Saxo) 77:21:49 óra
2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 1:35 perc hátrány
3. Joaquim Rodríguez (spanyol, Katyusa) 2:21 p. h.
4. Christopher Froome (brit, Sky) 9:48 p. h.
5. Daniel Moreno (spanyol, Katyusa) 11:29 p. h.
6. Robert Gesink (holland, Rabobank) 12:00 p. h.
Legfrissebb hírek

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
1 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
1 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
1 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
2 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
2 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik