Kerékpár: Szeghalmi Bálint nem talált csapatot, visszavonulhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.07. 20:37
Címkék
Bár tavaly még az országúti kerékpározás elitkategóriájában, a Pro Tour-sorozatban szereplő Lampre csapatában versenyzett, idén egyelőre nem talált magának csapatot Szeghalmi Bálint, aki így visszavonulhat.

„A klubom nem tudta meghosszabbítani a szerződésemet, mivel a további szereplésem az ukrán szponzoron múlott, amely azonban nem tudta előteremteni a szükséges forrásokat. A mai napig edzek és bizakodok, de mostanra majdnem mindegyik hely elkelt a csapatoknál, így egyre valószínűbb, hogy ki kell hagynom az idei évet, s ez valószínűleg azt jelenti, hogy befejezem a pályafutásomat″ – mondta az MTI-nek szerdán a 31 éves bringás.

Szeghalmi hozzátette, a magyar csapatok nem tudják profi státuszban alkalmazni, ő pedig már nem tudja vállalni, hogy ingyen versenyezzen, mert megnősült, és családalapítás előtt áll.

„Még pár hónapot próbálkozok, de ezt nem lehet sokáig csinálni munka mellett. Ha nem sikerül, akkor felhagyok a kerékpározással″ – mondta Szeghalmi, aki a már francia színekben induló Bodrogi László után második magyarként tette próbára tudását a Pro Tour-sorozatban.

Szeghalmi a felnőttek között négyszeres országos bajnok: országúton 2006-ban hegyi, 2007-ben hosszútávú győztes, pályán 2005-ben a pontversenyben, 2010-ben scratchben lett aranyérmes.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
13 perce

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
28 perce

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
34 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
45 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
48 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
1 órája

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
1 órája

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik