Hegyikerékpár: Magyar Kupa-futamok lesznek a Top Maraton versenyei

2012.03.01. 15:28
Címkék
Nyolcadik évadját kezdi május végén a Top Maraton Mountain Bike sorozat. A négy állomásból – a hagyományoknak megfelelően – kettőt a Bükkben, egyet-egyet pedig a Pilisben és a Mátrában rendeznek meg. 

A négy legnagyobb hazai hegyikerékpáros maraton szervezői – Harangvölgyi András, Nagy Ádám, Tarnai Csaba és Eisenkrammer Károly – 2005-ben fogtak össze és alakították ki a Top Maraton rendszerét, amelynek végén összetett eredményeket is hirdetnek. Minden állomás alkalmával választható az akár 100 kilométert is meghaladó leghosszabb távú viadal – igaz, ezt csak férfiak teljesíthetik –, a 60-70 kilométer körüli közép-, illetve a 30-40-es rövidtáv.

Az elit férfi hosszútáv összetettjét 2011-ben Blazsó Márton (Bike Team Szeged), a női közepet Michelberger Szilvia (Fillari Team Budaörs) nyerte. Az idei esztendőben – az olimpiai felkészülés figyelembevétele mellett – ismét várható az ötkarikás játékokra készülő kerekesek részvétele; a mintegy másfél ezer nevező között az élversenyzők mellett jelentős számú hobbikerekes is rajthoz áll a viadalokon.

„Szervezőtársaimmal úgy döntöttünk, hogy az idén mind a négy versenyt Magyar Kupa-futamként kívánjuk megrendezni, ehhez megtesszük a szükséges intézkedéseket. A sikeresen teljesítők így két maratoni versenysorozatban is értékelve lesznek” – fogalmazott Harangvölgyi András, a Duna Maraton szervezője.

Legfrissebb hírek

NB II: Soroksár SC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
7 perce

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
8 perce

Újpest: három játékostól már elköszöntek, de mások is távozhatnak

Labdarúgó NB I
19 perce

Sinner egy óra alatt lerendezte Zverevet, az idei negyedik ezrest is megnyerte

Tenisz
28 perce

F1, Miami Nagydíj, verseny

F1
31 perce

Szoboszlai gólja és gólpassza ellenére a Liverpool kikapott Manchesterben

Angol labdarúgás
34 perce

Női kézilabda MK: Győri Audi ETO–DVSC döntő

Kézilabda
46 perce

Puskás–Suzuki-kupa: hatodik lett a Sportingtól vereséget szenvedő Honvéd

Minden más foci
49 perce
Ezek is érdekelhetik