Hegyikerékpár: londoni bravúrokra is készülnek Mallorcán a gyári meridások

2012.02.12. 17:25
null
A csapatból többen is esélyesek, hogy részt vegyenek a londoni ötkarikás játékokon (Vasvári Ferenc)
Címkék
Mallorcán tartotta hagyományos, év eleji edzőtáborral összekötött csapatbemutatóját a német bejegyzésű, profi hegyikerékpáros csapat, a Multivan Merida Biking Team. Az együttes idén is jegyzi többek közt a 2010-es világbajnok José Antonio Hermidát és a 2011-es kontinens-első Gunn-Rita Dahle-t; a gárdából többen is esélyesek a londoni olimpiára való kijutásra, sőt, ott egy jó szereplésre is.

A német Andreas Rottler vezette gyári csapat keretét a spanyol José Antonio Hermida és a norvég olimpiai bajnok Gunn-Rita Dahle Flesja mellett a svájci Ralph Nef, a holland Rudi Van Houts, a német Jochen Kass illetve a Magyarországon több korábbi maratonon résztvevő szintén német Hannes Gense és svájci Andreas Kugler alkotja.

Az együttes 2011-ben, a nemzetközi szövetség olimpiai-krossz világkupa-összesítésében a csapatok rangsorában, az élen jegyzett gyári Specialized mögött a harmadik helyen zárt. Kiemelkedő eredményeik közt a korábbi világelső Hermida a vébén negyedik helyet szerzett, Dahle Európa-bajnok lett, a versenyzők öt alkalommal állhattak világkupán dobogóra; hárman – a holland, a spanyol és a norvég nemzeti bajnokságban – nemzeti színű trikóban zárhatták az idényt.

A versenyzők a legújabb fejlesztésű karbon Merida kerékpárokkal állnak rajthoz a viadalokon. Programjukban 15 ország mintegy 50 eseménye szerepel, köztük az olimpiai és a maraton szám világ- és Európa-bajnoksága, továbbá világkupák és többnapos viadalok – és természetesen a londoni olimpia; az ötkarikás részvételre hazája válogatottjaként több kerekes is esélyes lehet.

Legfrissebb hírek

Fontos pont Lille-ben, Negóék bennmaradása lassan biztossá válik

Francia labdarúgás
4 perce

Az Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
8 perce

Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Vízilabda
17 perce

Tóth Alex nélkül is simán nyert a Bournemouth a Crystal Palace ellen

Angol labdarúgás
22 perce

Továbbra sem megy a gólszerzés a Milannak, ki is kapott a Sassuolótól

Olasz labdarúgás
25 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is győzött, elvitte az összetetett is a Romandiai körversenyen

Kerékpár
28 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
30 perce

NB II: BVSC-Zugló–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
37 perce
Ezek is érdekelhetik