Contador: A végsőkig fogok harcolni

MTI MTIMTI MTI
2012.02.07. 21:01
null
Contador csalódottan nyilatkozott Pintóban (Fotó: Reuters)
Címkék
Továbbra is ártatlannak vallja magát a doppingolás miatt két évre eltiltott Alberto Contador, s annak ellenére, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfői döntése nagyon elkeserítette, folytatja pályafutását, méghozzá változatlanul Bjarne Riis csapatában, a Saxo Bankban.

 

A lausanne-i székhelyű CAS által hétfőn elmarasztalt spanyol országúti kerékpáros kedd esti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a másfél éve húzódó ügy őt és a családját is megviselte. Mint mondta, igazságtalannak érzi a döntést, mert soha nem követett el semmi szabályba ütközőt, de nem adja fel, továbbra is keményen edz és készül, tisztán, ahogy eddig.

„Valódia kálvária volt ez, amely sajnos egész életemben elkísér. Az elmúlt másfél évben nem volt olyan reggel, amikor ne kérdeztem volna meg magamtól, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe – mondta kissé megtörten Contador, akinek visszamenőleges eltiltása idén augusztus 6-án jár le. – Egyelőre nem tudom, hogyan áll majd össze a programom a büntetés lejárta után, hiszen még csak másfél nap telt el a bejelentéstől. Meg kell szerveznem a jövőmet, de nem csak rajtam múlik, hol indulok. Az ugyanakkor biztos, hogy a továbbra is nagy versenyeket akarok nyerni."

A napjaink legjobb országúti kerékpárosának tartott sportoló azt sem tudja még, hogy továbbviszi-e az ügyet, s fellebbez-e a svájci szövetségi bírósághoz, mint mondta, mindezt az ügyvédei fogják majd eldönteni, miután alaposan áttanulmányozzák a helyzetet:

„Az ügyvédek már vizsgálják a lehetőségeket, mert ahogy már korábban is mondtam, harcolni fogok a végsőkig."

Bjarne Riis a spanyolországi Pintóban – a bringás lakhelyén – tartott eseményen emlékeztetett arra: a CAS nem állította, hogy Contador szándékosan doppingolt volna, ezért a továbbiakban is maximálisan kiállnak mellette, s náluk folytatja pályafutását. A korábbi kiváló dán versenyző Contadorhoz hasonlóan elkeserítőnek nevezte, hogy másfél évig húzódott a procedúra, ami nemcsak a spanyol sportolónak, hanem az egész sportágnak sokat ártott.

A 29 éves Contador a 2010-es Tour de France-on adott pozitív mintát, melyben klenbuterol nyomaira bukkantak a szakemberek. Ezt követően felfüggesztették versenyzői jogát, de egy éve hazája szövetsége ártatlannak találta, és felmentette, így azóta annak ellenére versenyezhetett, hogy a nemzetközi szövetség és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség is a CAS-hoz fordult az ügyben. A sportdöntőbíróság azóta többször elhalasztotta a tárgyalást, majd az ítélethozatalt, míg végül hétfőn meghozta Contadorra nézve elmarasztaló határozatát.

A kerekesnek a döntéssel elvették 2010-es Tour sikerét, illetve az azóta elért összes eredményét törölték, így a tavalyi Giro d,Italián aratott győzelmét is.

Legfrissebb hírek

Az Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
3 perce

Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Vízilabda
12 perce

Tóth Alex nélkül is simán nyert a Bournemouth a Crystal Palace ellen

Angol labdarúgás
17 perce

Továbbra sem megy a gólszerzés a Milannak, ki is kapott a Sassuolótól

Olasz labdarúgás
21 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is győzött, elvitte az összetetett is a Romandiai körversenyen

Kerékpár
23 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: BVSC-Zugló–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
32 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Csákvár

Labdarúgó NB II
33 perce
Ezek is érdekelhetik