Cobo révbe ért, a szlovák Sagan triplázott

Vágólapra másolva!
2011.09.11. 18:13
null
Juan José Cobo, Fülöp herceg és a piros trikó (Fotó: Reuters)
Címkék
 A spanyol Juan José Cobo megtartotta előnyét a 66. alkalommal megrendezett Vuelta utolsó szakaszán, így megnyerte a spanyol kerékpáros körverseny 2011-es kiírását. A záró etapon a szlovák Peter Sagan ért célba elsőként, akinek ez volt a harmadik szakaszsikere az idei Vueltán.

 

Cobo összetettbeli győzelme nem forgott veszélyben, a Geox-TMC 30 éves spanyolja pedig nem is bakizott az utolsó napon, így megszerezte pályafutása eddigi legnagyobb sikerét. A házigazdák örömét csak az árnyékolhatja be, hogy a két szakaszt is megnyerő Joaquim Rodríguez nem tudta megnyerni a gyorsasági pontversenyt, mivel a madridi sprintbefutó során a holland Bauke Mollema kilencedikként ért célba, ezzel pedig megszerezte a zöld trikót.

A leggyorsabb ezúttal is a szlovák Peter Sagan volt, aki harmadik szakaszgyőzelmét könyvelhette el az idei Vueltát.

Összetettben Cobo mögött két brit végzett a dobogón, Chris Froome 13, Bradley Wiggins 99 másodperces hátránnyal.

VUELTA 2011
21. SZAKASZ, CIRCUITO DEL JARAMA–MADRID, 94 km)
1. Peter Sagan (szlovák, Liquigas-Cannondale)
2. Daniele Bennati (olasz, Leopard Trek) azonos idővel
3. Alessandro Petacchi (olasz, Lampre) a. i.
AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
1. Juan José Cobo Acebo (spanyol, Geox-TMC)
2. Christopher Froome (brit, Sky Procycling) 13 másodperc hátrány
3. Bradley Wiggins (brit, Sky Procycling) 1:39 perc hátrány
4. Bauke Mollema (holland, Rabobank Cycling Team) 02:03
5. Gyenyisz Menysov (orosz, Geox-TMC) 3:48
6. Maxime Monfort (belga, Leopard Trek) 4:13
7. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Cannondale) 4:31
8. Jurgen Van Den Broeck (belga, Omega Pharma-Lotto) 4:45
9. Daniel Moreno Fernández (spanyol, Katyusa Team) 5:20
10. Mikel Nieve Ituralde (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 5:33

 

Legfrissebb hírek

Ismét Luke Littler lett a Grand Slam of Darts bajnoka

Egyéb egyéni
35 perce

Öröm az elején, bánat a végén – képekben a Magyarország–Írország vb-selejtező

Magyar válogatott
44 perce

Kunyhótól kunyhóig Európa hegységeiben

Csupasport
47 perce

Hét góllal nyert, hét forduló után is hibátlan a BVSC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Kézilabda: Papp Nikoletta csapata csoportkörös az El-ben – körkép

Kézilabda
1 órája

Alcaraz legyőzésével Sinner lett az ATP-világbajnok Torinóban

Tenisz
1 órája

A Honvéd vendégeként nyert a Szombathely a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Erste Liga: az Újpest nyert a BJA otthonában

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik