Kerékpár: az UCI elnöke szerint pártatlan döntés kell Contador ügyében

MTI MTIMTI MTI
2011.03.25. 14:35
Címkék
Az egyértelműen pártatlan állásfoglalás megszületése érdekében fellebbezett a Sportdöntőbíróságnál (CAS) a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) Alberto Contador doppingügyében – ezt Pat McQuaid, az UCI elnöke jelentette ki pénteken.

Kiemelte: fontos, hogy egy mindenki által elfogadott testület hozzon ítéletet, majd hozzátette, az UCI a sport érdekében fellebbezett, a „kötelessége" elől nem térhetett ki.

A háromszoros Tour de France-győztes versenyzői engedélyét januárban a spanyol szövetség (RFEC) felfüggesztette és egyéves eltiltást helyezett kilátásba, miután kiderült, hogy a tavalyi Touron adott mintájában klenbuterol nyomaira bukkantak a doppingellenőrök. A RFEC néhány héttel később a kerékpáros által benyújtott bizonyítékok elemzése és a kerekes meghallgatása után ejtette a doppingvádat. A világ jelenlegi legjobb országúti versenyzőjének számító Contador a felmentése óta már több versenyen rajthoz állt, s ezeken kiválóan szerepelt.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) három hét áll a rendelkezésére arra, hogy eldöntse, csatlakozik-e az UCI fellebbezéséhez.

A bringás jelezte: azért fog harcolni, hogy a CAS-nál is elismerjék az ártatlanságát.

Legfrissebb hírek

Heti program: topligák, NB I, F1 és US Open

Egyéb egyéni
19 perce

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
26 perce

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
43 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
44 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
54 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
1 órája

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája