Kerékpár: Buruczki Szilárd 4. lett a balassagyarmati futamon

2010.12.05. 15:39
null
Szlovák uralom a ballassagyarmati SuperCross futamon (Fotó: Babka Szabolcs)
Címkék
Mintegy száz versenyző, köztük 15 szlovákiai mérte össze erejét Balassagyarmaton, a SuperCross Sorozat negyedik futamán. A hölgyek között Benkó Barbara állhatott a dobogó tetejére, míg a férfiaknál, papírforma szerint Barenyi Milan iskolázta a két ország versenyzőiből álló elitmezőnyt, amelyben legjobb magyarként Buruczki Szilárd negyedikként zárt.

A hét közepén még a verseny elhalasztása is felvetődött, majd olvadás, fagyás, ónos eső alakította a körülményeket, amelyeket a szervezők egy teljes napon keresztül próbáltak minél inkább „emberibbé" varázsolni.

A felnőtt hölgyeknél Benkó Barbara (Focus M.I.G. Team) már az elején ellépett üldözőitől és lényegében szemre igen higgadtnak tűnő, kiegyensúlyozott körözésbe kezdett, melyet a verseny végéig nem is veszélyeztetett senki. Dósa Eszter próbált volna a leginkább nyomába eredni, amikor fél távnál egy ritmusváltás után meglépett a Zuzana Vojtasova, Módos Gabriella párostól. Az ötlet jónak bizonyult, így biztosan szerezte meg a második helyet, míg a dobogó legalsó fokára végül a szlovák versenyző állhatott fel.

„Nem készülök egyáltalán, standard hétközi edzések után a hétvégén kihasználom ezeket a lehetőségeket, ilyen időben nem szívesen mennék ki magamtól, de így van miért megindulni. A pálya tetszett, nem volt sok akadály és tényleg látszott a rengeteg munka, ami benne volt, hogy lehessen haladni rajta." – nyilatkozta Benkó Barbara. 

A férfiaknál az elit és hobbi férfi felnőtt, valamint master 1-es mezőnyben 51-en álltak a startvonal mögött, közülük ugyanide visszaérkezve az első kör végén hatan már ki is magaslottak a mezőnyből. A vonatban az egyetlen magyar versenyző Buruczki Szilárd volt, utazótársai Barenyi Milan (világranglista 119.), Martin Haring (143.), Glajza Robert (190.), Batora Lukas és Stefan Gajdosik voltak. Barenyi magabiztosan szerezte meg a győzelmet, a dobogós helyekért Glajza, Haring és Buruczki küzdött, az utolsó két körben megindult a taktikázás, majd kis időkülönbségekkel a fenti sorrendben értek célba.

Legfrissebb hírek

Megvan a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés időpontja

Egyéb egyéni
1 perce

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
17 perce

Atlétika: milliókat és autót kapott a maraton új világrekordere

Atlétika
40 perce

Tour de Hongrie: egy korábbi Giro-győztes is indul a magyar körversenyen

Kerékpár
46 perce

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
1 órája

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
1 órája

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

Távozott a Seattle Krakentől az NHL történetének első női edzője

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik