Kerékpár: a SuperCross sorozat a hét végén Ózdon folytatódik

2010.11.10. 11:25
Címkék
A kazincbarcikai nyitány után az előttünk álló szombaton Ózdon folytatódik a kerékpárosok 1. SuperCross sorozata. A kezdeti több mint nyolcvanfős indulói létszám bizakodásra ad okot a sorozat szervezőinek, akik a november 13-i futamra is legalább hasonló mezőnyt várnak a borsodi településre.

Az Ózd Kupa pályáját a Városi Stadion környékén jelölte ki a rendező Ózdi Kerékpáros Egyesület.
Az Ózd Kupa pályáját a Városi Stadion környékén jelölte ki a rendező Ózdi Kerékpáros Egyesület.

A verseny nyomvonalát több krosszos látogatása után véglegesítették a szervezők, így az több visszafordítóval tarkítva három kilométeres lesz.

A futamok a teljes sorozatra érvényes egységes kialakítás szerint 11 órától indulnak. A felnőtt női kategória, valamint a 13 órai rajt dobogósai összesen 60 ezer forint pénzdíjazásban részesülnek.

„Az első forduló sikereit elnézve hasonló indulói létszámot várunk Ózdon is, vagy ha lehet, még magasabbat. A felnőtt női kategória futama már biztosan kiélezettebb lesz, mint Barcikán, mivel az előnevezettek között találhatjuk a már új csapatának színeiben induló Benkó Barbarát” – mondta Frölich Tamás, az 1. SuperCross sorozat második fordulójának főszervezője.

Legfrissebb hírek

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
43 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
50 perce

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Sawangkaew-tól

Tenisz
57 perce

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
59 perce

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A bajnoki bronzérem megtartása a minimális cél Tatabányán

Kézilabda
1 órája

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

Minden más foci
2 órája