Kerékpár: a csapatfőnök hisz Alberto Contadornak

MTI MTIMTI MTI
2010.11.08. 13:31
Címkék
Bjarne Riis, a doppingvétség miatt felfüggesztett Alberto Contador főnöke hisz a spanyol kerékpáros ártatlanságában.

A dán sportvezető – aki 1996-ban nyert Tour de France-t, ám 2007-ben beismerte, ezt dopping segítségével érte el – hangsúlyozta: megbízik Contadorban, és elfogadja érvelését, hogy fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton. A bringás augusztusban vált el az Asztanától és igazolt a Riis tulajdonában álló Saxo Bankhoz.

Contador az idén harmadszor nyerte meg a Tourt, ám szervezetében nagyon kis mennyiségű, a megengedett érték 400-ad részét jelentő 50 pikogrammnyi (0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki a viadal július 21-i pihenőnapján. Sajtóinformáció szerint a 27 éves bringás vértranszfúzión is átesett a franciaországi verseny alatt, és az egyik tasakban vérhígítószert fedeztek fel. A médiumok kitértek rá, hogy Contador vizeletében is mutattak ki ilyen vérlágyítót, s a hígítás magyarázza azt, hogy a tiltólistán szereplő – többek között az állóképességet fokozó – klenbuterol csak kis mértékben volt jelen tesztanyagában.

A spanyol kerékpáros a csapata által lefolytatott belső vizsgálatnál arra hivatkozott, hogy a Tour alatt Spanyolországból hozatott hús volt fertőzött, és emiatt jutott klenbuterol a szervezetébe.
Ha a jelenleg a világ legjobbjának tartott Contadort bűnösnek találják, kétéves eltiltásra számíthat, és megfosztják Tour-elsőségétől.

A nemzetközi szövetség (UCI) jelenleg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentésére vár, és ezután dönt Contador sorsáról.

Legfrissebb hírek

La Liga: hátrányba került a Barcelona, de Yamal és Raphinha vezérletével fordított

Spanyol labdarúgás
4 perce

Kapufát és helyzeteket igen, gólt nem láthattunk az Aston Villa–Arsenal meccs első félidejében

Angol labdarúgás
15 perce

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
21 perce

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
25 perce

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
38 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
1 órája

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája