Nibali megtartotta a piros trikót

2010.09.12. 19:17
null
Azért volt néhány kanyar is a vasárnapi szakaszon (Fotó: Action Images)
Címkék
Továbbra is Vincenzo Nibali viseli a piros trikót a Vueltán, miután a hegyi befutóval véget érő 15. szakaszon az összetettben második helyen álló Joaquin Rodríguezzel egyszerre ért célba, míg a harmadik helyen álló Ezequiel Mosquera csak 11 másodpercet tudott hozni rajta. A szakaszt Carlos Barredo nyerte meg.

Barredo annak a csoportnak volt a tagja, amely szinte az egész szakaszon szökésben volt, és hétperces előnnyel érkezett a Lagos de Covadonga lábához. Már az etap végén található hegy elején ellépett a többiektől, és nem volt kétséges, hogy ő ér célba elsőként, megszerezve első győzelmét a három nagy körverseny valamelyikén.

Az izgalmas dolgok hátrébb történtek, de a nagy durranás elmaradt, az összetettben vezető Nibali ugyanis azonos idővel érkezett célba a második helyen álló Rodríguezzel, míg a hegyen támadást indító Ezequiel Mosquera csak 11 másodpercet tudott faragni hátrányán, így továbbra is a harmadik helyen áll.

 VUELTA A ESPANA
15. SZAKASZ, SOLARES–LAGOS DE COVADONGA, 170 KM
1. Carlos Barredo (spanyol, Quick-Step) 4:33:09 ó
2. Nico Sijmens (belga, Cofidis) 1:07 perc hátrány
3. Martin Velits (szlovák, HTC-Columbia) 1:43
   
ÖSSZETETTBEN
1. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 65:31:14 ó
2. Joaquin Rodríguez (spanyol, Katyusa) 4 mp
3. Ezequiel Mosquera (spanyol, Xacobeo) 39 mp
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
8 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
11 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
12 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
24 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
31 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
40 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája