A hatodik francia siker az idei Touron

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 18:28
null
Pierrick Fédrigo nyerte a szakaszt (Fotó: Reuters)
Címkék
Az idén hatodszor ünnepeltek a franciák: a Tour de France 16. szakaszát Pierrick Fédrigo nyerte meg. Andy Schleck nagy visszavágása elmaradt, az összetett pontverseny élén nem történt változás.

Lance Armstrong az élmezőnnyel érkezett meg a Tour de France 16. szakaszának befutójához, tekert is ezerrel a hétszeres győztes, de végül a hatodik helyen ért célba, az etapot a hazai utakon versenyző Pierrick Fédrigo nyerte meg. A francia kerekes harmadik szakaszgyőzelmének örülhetett a Touron, ráadásul 1997 óta először fordul elő, hogy hat szakaszt is nyertek a hazaiak versenyzői. Sokáig egyébként Carlos Barredo vezetett, aki 45 kilométerrel a vége előtt robbantott, ám alig több mint egy kilométerrel a cél előtt utolérték.

A közönséget azonban minden bizonnyal jobban érdekelte, mi lesz az Alberto Contador kontra Andy Schleck kakaskodás újabb epizódja. Mint ismert, a 15. szakaszon a luxemburgi bringásnak leesett a lánca, a spanyolok címvédője azonban nem állt meg; mint mondta, későn kapcsolt, nem vette észre bajba jutott társát. Ennek eredményeképp a Bagneres-de-Luchon–Pau szakaszon Contador viselhette az összetett pontverseny éllovasát megillető sárga trikót, Schleck pedig fogadkozott, mostantól minden erejét arra fordítja, hogy visszavágjon.

Úgy tűnik, ezzel megvárja a szünnapot követően sorra kerülő 17. etapot, a keddi versenynapon ugyanis kéz a kézben ért célba a Francia körverseny első két helyén álló bringás, Schleck 21., Contador 22. lett, de előbbi egyetlen másodpercet sem hozott riválisán, így az összetett élmezőnyében nem változott semmi.

Contador és Schleck kapcsolatában azért így is volt újabb fejlemény, a spanyol bringás ugyanis videoüzenetben kért bocsánatot luxemburgi vetélytársától a történtek miatt. Az egyik internetes videomegosztóra is feltett felvételen Contador úgy fogalmazott, lehetséges, hogy hibázott.

„Sajnálom, nem szeretem az ehhez hasonló helyzeteket – mondta. – Nem vagyok rosszindulatú, remélem, hogy a barátságunk újra olyan lehet, mint amilyen korábban volt."

Schleck jelezte, nincs harag, ám hozzátette, most már csak a verseny előttük álló szakaszaival szeretne foglalkozni: „Nem láttam Alberto videóját, de odajött hozzám, és személyesen kért elnézést. Nekem ennyi elég is."

97. TOUR DE FRANCE 
16. SZAKASZ. BAGNERES-DE-LUCHON–PAU (199.5 KM):
1. Pierrick Fédrigo (francia, Bbox Bouygues Telecom) 5:31:43, 2. Casar (francia, Francaise des Jeux) azonos idővel, 3. Plaza (spanyol, Caisse d'Epargne) a. i., ...22. Alberto Contador (spanyol, Astana) 6:45 perc hátrány.
Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Alberto Contador 78:29:10, 2. A. Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 8 másodperc h., 3. Sánchez González (spanyol, Euskatel) 2 p h.
Legfrissebb hírek

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
9 perce

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
51 perce

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
1 órája

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
1 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
2 órája

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik