Frank Schleck az új sárga trikós a Francia körversenyen

Vágólapra másolva!
2008.07.20. 18:22
Új éllovasa van a Francia körversenynek. A tizenötödik szakasz után a luxemburgi Frank Schleck vette át a vezetést, az eddig első, Cadel Evans a harmadik. Az etapot az ausztrál Simon Gerrans nyerte meg.
Schleck boldogan húzza fel a sárga trikót
Foró: Reuters
Schleck boldogan húzza fel a sárga trikót
Schleck boldogan húzza fel a sárga trikót
Foró: Reuters
Schleck boldogan húzza fel a sárga trikót

A Pireneusok után vasárnaptól az Alpok hatalmas hegyei vártak a Tour de France mezőnyére, a vasárnapi, tizenötödik szakaszon 183 kilométert kellett teljesíteni egy kiemelt, egy első és egy harmadik kategóriás emelkedővel nehezítve.

A mezőny 38 kilométer elteltével már neki is kezdhetett a hegymászásnak, a 20.5 kilométeres 6.6 százalékos meredekségű, kiemelt kategóriás Col Agnel magasodott előttük. Ekkorra már négyen szökésben voltak, a spanyol Egoi Martínez és José Lius Arrieta, az ausztrál Simon Gerrans, valamint Danny Pate már a 12. kilométernél meglépett, az előremenekülés taktikáját alkalmazva.

A kvartett közel tizenhárom perc fórral ért fel a Franciaország és Olaszország határán lévő hegycsúcsra, a mezőny nem erőltette túl magát, mindenki tudta, a fontos dolgok majd az utolsó emelkedőn dőlnek el. Ebben a harcban már nem vehetett részt Óscar Pereiro Sio, mivel a 2006-os győztes bukott, és kórházba szállították.

A Prato Nevosora vezető emelkedőn a CSC Saxo Bank igyekezett hatalmas tempót diktálni, és a lehető legtöbb ember leszakítani. A támadás végére a csapat három embere, Carlos Sastre, Andy és Frank Schleck mellett Cadel Evans, Alejandro Valverde, Christian Vandevelde, Gyenyisz Mencsov, Bernard Kohl, Roman Kreuziger és Samuel Sánchez González maradt elől.

Kohl, Valverde, Mencsov és Sastre elmenésére Evans már nem tudott reagálni, ezért a folytatásban igyekezett Frank Schleckre figyelni, mivel a luxemburgi csak egy másodperccel volt mögötte. Azonban ezt sem sikerült teljesítenie, hiszen a hajrá során F. Schleck kilenc másodpercet vert rá, sőt Kohl is megelőzte egy másodperccel.

A sárga trikót Frank Schleck vehette fel, a második helyre Kohl lépett előre, míg Evans visszacsúszott a harmadikra. Ezen hármason túl még Mencsov, Vandevelde és Sastre is egy percen belül van.

Hétfőn szünnap lesz a Tour de France-on.

Doppingügyben újabb hír, hogy Moises Dunas Nevado után Leonardo Piepoli is vallomást tett, az olasz arról beszélt, hogy ugyanazt a szert használta, mint csapat- és honfitársa, Riccardo Ricco. Eközben pedig az ARD riportfilmje szerint az extremadurai egyetem tíz profi csapatot keresett meg, hogy a nemzetközi vizsgálatokkal megegyező analízisek elvégzését vállalják – engedély nélkül –, amelynek köszönhetően könnyebb lehet beállítani a versenyzők szervezetében a különböző értékeket. Az ARD által megkérdezett csapatok (Gerolsteiner, Team Columbia, CSC Saxo Bank) vezetői nyilatkozatuk szerint nem is hallottak erről a laborról.

Eredmények hamarosan.

95. TOUR DE FRANCE

Embrun–Prato Nevoso (183 km)
A szakasz végeredménye: 1. Simon Gerrans (ausztrál, Crédit Agricole) 4:50:44, 2. E. Martínez (spanyol, Euskaltel) 3 másodperc hátrány, 3. Pate (amerikai, Garmin Chipotle) 10 mp h., …13. Evans (ausztrál, Silence-Lotto) 4:50 perc hátrány
Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Frank Schleck (luxemburgi, CSC Saxo Bank) 63:57:21, 2. Kohl (osztrák, Gerolsteiner) 7 mp h., 3. Evans 8 mp h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Óscar Freire Gómez (spanyol, Rabobank) 219 pont, 2. Hushovd (norvég, Crédit Agricole) 172, 3. Zabel (német, Milram) 167
A hegyi pontversenyben: 1. (pöttyös trikóban) Bernard Kohl 85, 2. Lang (Gerolsteiner) 60, 3. E. Martínez 50
A legjobb huszonöt éven aluli versenyző: 1. (fehér trikóban) Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 64:02:43, 2. Kreuziger (cseh, Liquigas) 1:53 p h., 3. Monfort (belga, Cofidis) 3:12 p h.
A csapatversenyben: 1. CSC Saxo Bank 191:43:49, 2. AG2R 3:32 p h., Rabobank 28:13 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik