Hegyikerékpár, Vk: Benkó Barbara második helye Belgiumban

Vasvári FerencVasvári Ferenc
2007.04.23. 16:50
Címkék
Benkó Barbara, a Pilis Cross Country Club 17 esztendős hegyikerékpárosa vasárnap a belgiumi Houffalize-ben Világkupa-futamon a második helyen végzett. A rendkívül éles küzdelmet jelzi, hogy a győztes francia Devi Camille 1:18:02-as ideje után a magyar hölgy 12 másodperces hátránnyal, 1:18:14-es idővel ért célba.
Megelőzve a szintén francia Bresset Julie-t, aki viszont 1:18:39-et tekert.

A junior hölgyek futamában több mint harmincan álltak rajthoz. Barbarának ezen eredménye biztató a hétvégi, az UCI – Nemzetközi Kerékpáros-szövetség – versenynaptárában is szereplő pilisszántói Pilis Kupa előtt, mely egyben a Groupama Magyar Kupa második fordulója lesz.

"A rajt után a németek és a belgák erősen megindultak – mondta a versenyző edző édesapja, Benkó László a Vk-t követően -, két km után zárkózott fel Barbara az élbolyra. Egy technikás lejtőn az ukrán és az egyik német lány elesett, ekkor lányom a második helyen állt és üldözőbe vette az akkor még vezető Thomát, a franciák pedig őt."

"Az első kör végén Barbara átvette a vezetést, azonban a második kört teljesítve sikerült az egyik franciának elmennie. Számunkra ideális, technikás pálya volt a belgiumi, azzal együtt, hogy az időjárás miatt elég poros volt a talaj."
  • Vasvári Ferenc
Legfrissebb hírek

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
4 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
4 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
5 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
5 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
6 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
6 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik