Kajak-kenu: Mindenki engem akar legyőzni – Tótka is indul a virtuális világkupán

MTI/N-P. T.MTI/N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.11.30. 10:25
December 17-én rendezi története első virtuális világkupaversenyét a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF), a viadal húzóneve Tótka Sándor, a tavalyi, tokiói olimpia K-1 200 méteres versenyének bajnoka.

A magyar kajakos a közösségi médiában közzétett felhívásában részvételre buzdította társait világszerte, hogy mérjék össze vele erejüket a 2000 méteres versenyben.

 


 

A bő két hét múlva sorra kerülő különleges küzdelem során az indulók online lapátolnak majd – ki-ki a garázsában, a konditeremben vagy a nappalijában –, s a technológia segítségével hirdetnek majd közülük győztest.

„A virtuális világkupa egy izgalmas új lebonyolítási forma, már alig várom, hogy összemérhessem magam a többiekkel – idézte az ICF hírlevele Tótka Sándort.A kétezer méter nem igazán az én távom, így a kihívóimnak jó esélyük van ellenem, gondolom, mindenki engem akar majd legyőzni.”

A versenyt mindkét nem számára ifjúsági, felnőtt és masters kategóriában hirdették meg, s a parasportolóknak is lesz külön futam. Az indulóknak maximum 15 percük lesz arra, hogy teljesítsék a távot.

Az ICF a világ vezető ergométeres gépgyártójával, a KayakPróval karöltve rendezi meg a vk-t, azaz a résztvevőknek egy ilyen eszközt kell használniuk, s videokapcsolaton keresztül élőben kell evezniük.

Jelentkezni – az öteurós nevezési díj befizetésével – jövő szerdáig lehet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik