Kajak-kenu: fiatal duó bontja meg Balla és Takács uralmát

DÉNES SZILÁRDDÉNES SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.05.28. 21:07
Bragato Giada egyéniben is megállíthatatlan volt, de párosban Nagy Biankával sem talált legyőzőre a szegedi világbajnoki válogatón.
Bragato Giada és Nagy Bianka legyőzhetetlen volt (Fotó: Tumbász Hédi)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Bragato Giada és Nagy Bianka legyőzhetetlen volt (Fotó: Tumbász Hédi) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

PÉNTEKHEZ KÉPEST több mint tíz fokkal hidegebb volt, az ég is beborult, sőt, időről időre az eső is a versenyzők nyakába zúdult. Természetesen ettől függetlenül nem állt meg az élet a Maty-éren, tovább zakatolt az első válogatóverseny (a másodikat júniusban rendezik Szolnokon, a két esemény együttes eredménye alapján kvalifikálhatnak a sportolók az augusztusi, kanadai vb-re).

A nap programjába szép számmal kerültek be korosztályos futamok is, hiszen a felnőttek mellett az U23-as és az ifjúsági vb-re is készülni kell – kiváltképp, hogy idén szeptemberben Szeged ad otthont az utánpótlás-vb-nek.

Így sem maradtunk sem felnőtt olimpiai számok, sem izgalmak nélkül, hiszen a szombat egyik legnagyobb kérdése az volt, vissza tud-e vágni az elmúlt évek honi pároskenu-etalonja, Balla Virág és Takács Kincső a múlt heti racicei és a pénteki vereségért Bragato Giadának és Nagy Biankának C–2 500 méteren. Nem tudott. Bragato és Nagy hajóhosszal nyerte meg a számot.

„Nem volt tökéletes az összhang a technikánkban  – kezdte az összegzést a világbajnok Takács. Kellett volna még egy edzés, hogy teljesen egy hullámhosszra kerüljünk.”     

„Talán nem is volt még hazai verseny, amelyen ne mi nyertünk volna   – vette át a szót Balla. – Az edzéseken láttuk, hogy sokkal több van bennünk, mint amit itt meg tudtunk mutatni, van négy hetünk, hogy összeszedjük magunkat a második válogatóra. Akkor nem rajtunk lesz a nyomás, üldözőnek könnyebb lenni, mint üldözöttnek.”     

„Egyelőre nem érzem, hogy nyomás lenne rajtunk, én csak felszabadultságot érzek – meg fáradtságot!   – reagált a riválisok szavaira a futamgyőztes párosból Nagy Bianka. –    Persze egy hónap múlva könnyen lehet, hogy másképp érezzük majd, egyébként is izgulósak vagyunk, és valóban, még nem dőlt el semmi: ha nem sikerül ott is bizonyítani, a mostani siker valójában mit sem ért.”     

VÉLEMÉNYEK
CSIZMADIA Kolos, a K–2 500 m győztes párosának tagja: – Korábban a kétszáz méter volt a fő számom, az ötszázra átállásban nem is a táv a legnehezebb, hanem az ideális menettempó megválasztása. Szerencsére a társam, Kuli István ezt kitűnően érzi, ez volt a sikerünk titka, folyamatos, egyenletes pályát mentünk. Pozitívum, hogy győzelemmel vághatunk bele a második válogatóba, viszont számítunk rá, hogy a most betegség miatt hiányzó Tótka Sándor és Nádas Bence nagyon gyors lesz. Miután nem indultak el Szegeden, nehezebb felmérni, mire számíthatunk tőlük a második felvonáson.
KISS Blanka, a K–2 500 m győztes párosának tagja: – A tavalyi világbajnokságig fordítva ültünk, ez volt az első párosfutamunk ötszázon, amikor én ültem elöl. Nagyon jól működött, egy kicsit meg is lepett, mennyire. Az előző felállásban nagyon dőltünk, így viszont nem... haladtunk! A célom kijutni a felnőtt-világbajnokságra, Lucz Annával szemben én a hazai rendezésű U23-as vébén már nem versenyezhetek, azt már kinőttem. De ha Anna elindul, az első számú szurkolójaként leszek itt.

VILÁGBAJNOKI VÁLOGATÓVERSENY, SZEGED     
Férfiak. C–2 500 m:  
1. Adolf Balázs (Óbudai Ganz VSE), Fejes Dániel (Merkapt-Mekler László SE) 1:44.220, 2. Kollár (Atomerőmű SE), Slihoczki (DKSE Dunaújváros) 1:46.420, 3. Molnár Cs. (MVM Szegedi VSE), Rumi (Graboplast Győri VSE) 1:47.552.   K–2 500 m:   1. Kuli István (MVM Szegedi Vízisport SE), Csizmadia Kolos (Inter-Épfu AVSE) 1:31.356, 2. Opavszky (MTK), Fodor (Központi Sport és Ifjúsági SE) 1:31.497, 3. Balogh G., Szendy Maximilián (MTK) 1:32.820. C–1. 200 m:  Kiss Balázs (Graboplast Győri VSE) 42.007, 2. Hodován (Atomerőmű SE) 42.698, 3. Kállai (MTK) 43.211
Nők. K–2 500 m:  Kiss Blanka, Lucz Anna (Újpesti Torna Egylet) 1:43.384, 2. Fojt (Kovács Katalin Akadémia), Medveczky (Ferencvárosi Torna Club) 1:43.625, 3. Pupp (Atomerőmű SE), Csikós (Szolnoki Kajak-kenu Klub) 1:44.611. C–1 1000 m:  1. Bragato Giada (Tiszaújvárosi KKSE) 4:38.893, 2. Balla (FTC) 4:42.256, 3. Kisbán (Lágymányosi Spari Vízisport) 4:42.629. C–2 500 m: 1. Nagy Bianka (MVM Szegedi VSE), Bragato Giada (Tiszaújvárosi KKSE) 1:58.381, 2. Balla (Ferencvárosi Torna Club), Takács (Graboplast Győri VSE) 1:59.944, 3. Kulcsár (DKSE), Horton (BKV Előre SC) 2:16.104

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik