Kajak-kenu: a magyar szobafestőből főállású sportoló lesz – „retteghet a világ”

2023.08.27. 15:03
null
Korisánszky Dávid (jobbra) és Fekete Ádám olimpiai kvótát szerzett C–2 500 méteren (Fotó: facebook.com/MKKSZ)
Az eddig főállásban szobafestőként dolgozó Korisánszky Dávid a Nemzeti Sportnak elmondta, októberben immár főállású sportolóként vág bele az olimpiai felkészülésbe, miután a duisburgi vb-n C–2 500 méteren kvótát szerzett Fekete Ádámmal párban.

 

A duisburgi vb-n, a kenusok páros ötszázas futamában, a vasárnapi döntőben Korisánszky Dávidnak és Fekete Ádámnak egyetlen egységet kellett megelőznie a párizsi, olimpiai kvótáért. Ötödikek lettek, de kevesebb mint két tizedmásodperccel maradtak le a dobogóról, így felemás érzésekkel szálltak ki a hajóból – mármint szálltak volna ki, ha a híres-hírhedt Korisánszky-féle berúgás miatt nem kötöttek volna ki a vízben.

Négy kvóta és egy Nádas, Kopasz-ezüstérem a kajak-kenu vb vasárnap délelőtti mérlege

„Kicsit csalódott vagyok, négyszázötven méterig kiváló pályát jöttünk, de a kínaiak, akik addig mögöttünk voltak, megelőztek, mint azóta kiderült, ők másodikak lettek. A kvótának nagyon örülök, de bosszant, hogy egész évben mi hajráztunk jobban a mezőnynél, most pedig a végén vertek meg – értékelt Fekete. – Azt se felejtsük el, milyen hányatott éven vagyunk túl, Hajdu Jonatán betegsége miatt Korissal kezdtük meg az évet, aki ekkor még főállású festő volt. Aztán ő is megsérült, össze-vissza változott, mikor milyen egység állt rajthoz a nemzetközi és hazai versenyeken. Ha a vébé előtt valaki azt mondja, kvótát szerzünk, főleg úgy, hogy a döntőben mindenki egy perc negyven másodpercen belüli időt megy, egyből aláírtam volna.”

„Kiemelném, októberben úgy vágunk bele az olimpiára készülésbe, hogy »Korisánszky Dávid, főállású sportoló«. Retteghet az egész világ. Adolf Balázzsal megszereztük a három férfi kenus kvótát, visszahelyeztük Magyarországot a sportági térképre” – tette hozzá Korisánszky, mire Fekete a bajsza alatt megjegyezte, majd ő lesz festő, megpróbálják úgy is...

 

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59