
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint legutóbb 2023-ban volt példa arra, hogy a korosztályos világbajnokság megelőzte az Európa-bajnokságot (idén az Eb július 23. és 26. között Szegeden lesz). Érdekesség, hogy abban az évben Auronzóban rekordot állított fel a magyar válogatott, amely 44 érmet szerzett a vb-n, 25 aranyat, 12 ezüstöt és 7 bronzot.
Amíg három évvel ezelőtt még 56 versenyszám szerepelt a programban, addig a halifaxi viadalon 44. Európán kívül legutóbb 2013-ban rendeztek korosztályos vb-t, 13 évvel ezelőtt szintén Kanada adott otthont az eseménynek, akkor Welland városa volt a házigazda. A mostani helyszín, Halifax az ország keleti partján fekszik, Új-Skócia tartomány székhelye.
A mostani ifjúsági és U23-as világeseményen 54 ország 642 versenyzője száll vízre. A magyar válogatott 52 fős: a válogatók eredményei alapján a keretben újoncok, korábbi ifjúsági, U23-as világbajnokok, felnőtt tapasztalattal rendelkezők és Fojt Sára személyében egy kétszeres olimpiai bronzérmes kajakos is helyet kapott.
A versenyzők a helyszínen bérelt hajókkal fognak rajthoz állni, ennek kapcsán még akad megoldandó feladat, de Kadler Viktor utánpótlás szövetségi kapitány szerint összességében minden rendben van a válogatott körül.
„Az út zökkenőmentes volt, a szállásunk pedig egy kollégiumban van. Szerencsére mindenki egészséges, a fiatalok várják a rajtot. A hajók tekintetében még egy C-4-esre várunk, de ezt leszámítva minden megvan, amit szerettünk volna. Néhány esetben több egység használ egy hajót, nekik különösen az edzések és a bemelegítés miatt kell kompromisszumot kötniük, de ezzel nem hiszem, hogy gond lesz. A víz egyelőre lötyögős, de ebben nincs semmi meglepő, ugyanis az edzésnapokon mindenki a pályán van. A hőmérséklet kiváló, 25 Celsius-fok körül van. Talán egyszer lehet kicsit hűvösebb, de a döntőkre jó időt mondanak. Reméljük, hogy a szél sem tréfál majd meg minket” – mondta a szakember.
A vb szerdán és csütörtökön az elő- és középfutamokkal indul, péntektől pedig már döntőket is rendeznek. Az ötórás időeltolódás miatt itthon minden nap 14 órától, illetve 20 órától kezdődnek a finálék.







