Labdarúgó NB I, 2026–2027, 4. forduló
Újpest FC
1
Végeredmény
1
MTK Budapest

90+5'
VÉGE

Vége a meccsnek, mindkét csapat nyerhetett volna, de végül meg kellett elégedniük egy-egy ponttal. 1–1

90+4'

Kovács esett el nagy kiáltással, Scharmer könyöke véletlenül hozzáért a fejéhez, de ettől még fájdalmas lehetett.

90"

Öt perc a ráadás.

88'

Scharmer váratlanul balról élesen középre adott, az MTK védői csak néztek, Matko viszont nem tudta a túloldalon belőni.

85'

Bognár csalta a távolságot, egyre közelebb került az Újpest kapujához, majd 18 méterről lőtt is, a gyenge lövést könnyen védte Szappanos.

79'
Fotó: Török Attila

 

79"
CSERE

Kerezsi helyett Zsóri Dániel az MTK-ban az utolsó tíz percre.

79'

Komáromi egy csel után jobbról a kapu elé lőtt passzal próbálkozott, a hosszú oldalon Kerezsi próbált becsúszva gólt szerezni, de nem sikerült neki.

75'

Krajcsovics került óriási helyzetbe, 13 méterről a kapu jobb oldalát vette célba, Demjén viszont remek mozdulattal kiütötte a labdát.

74'
CSERE

Cserélt az MTK, Jurek helyett Klausz Milán folytatja.

73'

Az ivószünet óta aktívabb az Újpest, most az MTK szorult a saját térfelére.

72'

Scharmer nagy erejű lövése jött 23 méterről, Demjén elvetődve fogta a labdát.

70'
CSERE

Cserélt az Újpest, Ujváry helyére Scharmer állt be.

69'
Fotó: Török Attila

 

69'

Ivószünet.

68'

Beszorult az Újpest, sokkal veszélyesebb most az MTK.

66'
Sárga lap

A megiramodó Katát lerántotta Fenyő, kapott egy sárga lapot.

65'

Bal oldali Újpest-szöglet után Stronati fejelt nagyon fölé.

61'
Kihagyott 11-es

KIMARADT AZ MTK tizenegyese! Kata büntetője gyenge volt, jobbra tartott, Szappanos elvetődve mentett szögletre.

60'
CSERE

Vlijter helyett pedig Krajcsovics Ábel.

60"
CSERE

Maier helyett jött Fenyő.

60'
CSERE

Háromat cserélt az Újpest, előbb Fiola helyett Nunes. 

58'

TIZENEGYEST KAPOTT AZ MTK! Előbb Jurek gólba tartó lövését mentette Stronati, de nem szabadult fel a kapu, többször is begyötörhette volna az MTK, majd jött egy gáncs, és a tizenegyes.

57'

Az Újpest az egyetlen otthoni meccsén 0–1-ről verte meg 4–2-re a Debrecent, és ez már sorozatban a negyedik hazai bajnokija volt, amikor legalább 2 gólt szedett be.

56'
CSERE

A másik csere pedig Zubor helyett Bognár István.

56
CSERE

Cserélt az MTK, Hinora helyett Komáromi.

51'

Zubor könnyelműsködött, eladta a labdát, Horváth indította Vlijtert, aki balról, 5 méterről, éles szögből a hosszú sarkot vette célba, Demjén viszont lábbal szögletre hárított.

47'
Fotó: Török Attila

 

46'
CSERE

Cserélt az Újpest, Bodnár helyére Sarkadi Kristóf érkezett.

46'
Második félidő

Elkezdődött a második félidő.

45+5'
Szünet

Vége az első félidőnek, jobban játszott az MTK, vezetést is szerzett, az Újpest viszont egy nagyszerű szabadrúgásgóllal kiegyenlített. 1–1

45+4'
Sárga lap

Kovács Patrik harcolt egy labdáért, a bíró szabálytalannak látta, sárgát adott neki.

45+2'

Varjú csapott le egy kipattanóra, majd 20 méterről nagy lövést eresztett meg, a labda megpattant egy védőn, Szappanos viszont így is szögletre mentett.

45'

Három perc a ráadás.

45'

A szögletet könnyen mentették az MTK játékosai.

44'

Bal oldali újpesti szöglet után Stronati fejesét mentette szintén szögletre Armalas.

40'

Nem nagyon volt benne a meccsben az újpesti egyenlítés, de ismét bebizonyosodott, hogy egy jó pontrúgás sokat ér.

39'
GÓL

GÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT AZ ÚJPEST! A szabadrúgást Ljujics végezte el, a kiváló lövés után a labda a lécről a vonal mögé pattant, de még ment tovább az akció, mert nem látszott pontosan, és így is bekerült az MTK hálójába, szóval mindkenképp gól volt. 1–1

38'

Amenyidót rángatták meg 20 méterre az MTK kapujától. Ez a szabadrúgás is jó helyről jöhet.

33'

Az MTK az előző két fordulóban 3-3 gólt kapott, és bár mindkétszer kétgólos hátrányból tudott egyenlíteni, múlt pénteken a Puskás Akadémia ellen azonban egy 98. percben kapott gól miatt ez is kevés volt a pontszerzéshez (2–3). 

32'

Hinora hozta magát lendületesen lövőhelyzetbe 14 méterre a kaputól, de a labda fölészállt.

31'
Sárga lap

Amenyido gáncscsolta el Katát a felezővonal közelében, sárga lap lett a jutalma.

28'

A szabadrúgást Hinora lőtte el, és a léc alá tartó labdát Szappanos föléütötte.

27'

Hinorát rúgták fel 20 méterre az újpesti kaputól, szinte középről. Kecsegtető pozíció...

24'

Ivószünet.

24'

Vlijter ugrott ki a leshatáron, kicsit hosszan tolta meg, így a kimozduló Demjén elcsípte volna a labdát, ha az újpesti nem löki el a kapust, akinek nagyon fájt, és ápolni is kellett.

23'

A lila-fehérek 4–2-es kisvárdai győzelmükkel már 6 pontnál járnak, és jobb gólkülönbségükkel a forduló előtt vezették a táblázatot, utóbbira előzőleg tavaly júliusban, az 1. forduló után volt példa. Eddig a legtöbb gólt (9) érték el a mezőnyben, az első három mérkőzés után legalább ennyi ponttal (7) pedig legutóbb 2015-ben álltak, amikor Nebojsa Vignjeviccsel a 6. helyre futottak be. 

22'

Kovács ment el remekül a bal oldalon, balról középre gurított, és az egyedül hagyott Zubor 12 méterről, kapásból lőtt a bal alsó irányába, viszont a nem túl erős lövést Szappanos megfogta.

19'

Szabadrúgás-kombináció után jobbról jött az MTK-beadása Hinorától, középen Armalas fejelhetett 8 méterről, Szappanos bravúrral védett, majd a kipattanót eltakarították a védők.

17'

Az utóbbi percekben többször is bizonytalankodott az újpesti védelem, de az MTK nem tudott élni a lehetőségekkel.

14'
Fotó: Török Attila

 

12'

Az Újpest pályaválasztása mellett is a kék-fehérek az eredményesebbek, 47-szer győztek, míg a lila-fehérek 41-szer, az ikszek száma 31. A Szusza Ferenc Stadionban lejátszott előző 9 bajnokijukból csupán egyet nyert meg a lila-fehér gárda – 2022 áprilisában 2–0-ra –, míg 7-szer az MTK diadalmaskodott.

12"
GÓL

GÓÓÓÓL! VEZET AZ MTK! Egy hosszú indításra csapott le Kerezsi, lerázta a védőjét, bevitte a tizenhatoson belülre, de éles volt a szög, inkább visszapasszolt, és a középen egyedül érkező Jurek 8 méterről nagy erővel a jobb felsőbe lőtt. 0–1

11'

Kerezsi hozta magát helyzetbe az újpesti tizenhatoson belül, kissé jobbról, a lövése viszont gyenge volt, Szappanos védett.

6'

Amenyido próbált lőni-passzolni, ki tudja, 12 méterről, de rosszul találta el, a labda kigurult a bal kapufa mellett a pályáról.

5'

Eltelt öt perc a meccsből, és eddig kiegyenlített a játék, de lehetőséget nem tudtunk feljegyezni.

1'
Meccs indítása

Elkezdődött a mérkőzés, az Újpest tiszta lilában, az MTK tiszta fehérben játszik.

A mérkőzés zárt kapus, a hazai szurkolók nem lehetnek jelen, az MTK ultrái, pedig szolidaritásból maradtak távol.

A legutóbbi találkozójukon áprilisban a Szusza-stadionban úgy játszottak 2–2-t, hogy az Újpest másodszor a 87. percben, Horváth Krisztofer tizenegyesével jutott előnyhöz, Jurek Gábor azonban egy szöglet után a 95. percben kiegyenlített. Bajnokikon több mint 7 év elteltével – 10 MTK- és 4 Újpest-sikert követően – játszott újra döntetlent a két csapat.

Az FTC és az Újpest rivalizálása után ez a második leggyakoribb párosítás a magyar élvonalban: 1905-től kezdődően ez lesz a 233. bajnoki összecsapásuk, az örökmérleg a közelmúlt sűrűbb győzelmei hatására a kék-fehérek felé billen: 86 újpesti diadal, 55 döntetlen, 91 MTK-siker. (Két találkozót a félbeszakadt 1956-os bajnokságban rendeztek, ezek 1:1-gyel, illetve 3:1-es Újpest-sikerrel zárultak.) A párharc gólátlaga elég magas, 3.4 gól/mérkőzés, az előző 7 találkozójukon is rendre legalább 3 találat esett. 

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik Újpesten az Újpest–MTK mérkőzés a labdarúgó NB I 4. fordulójából. Tartsanak velünk!