Kajak-kenu: Csay Renáta nem ismert kegyelmet a válogatón

2012.09.02. 08:16
Címkék
Fölényes győzelmet aratott a győriek kajakosa, Csay Renáta és kenusa, Nagy Péter a maratoni világbajnoki válogató első napján.

A világbajnoki címvédő Csay Renáta már az első körben az élre állt, és nem ismert „kegyelmet", több mint háromperces előnnyel nyerte meg a viadalt a KSI-s Bara Alexandra előtt. Nagy Péternek sem volt nehéz dolga a nap során, sem Dóczé Ádám, sem a harmadik helyen záró, rutinos Gilányi Zsolt nem tudta megszorongatni a párosban már világbajnoki címmel büszkélkedő versenyzőt.

A nap nagy izgalmát a férfi kajakosok versenye hozta. Sokáig egy négyes boly haladt az élen, amelyből a kormánygondokkal küzdő Petrovics Máté és Noé Milán is leszakadt. Utóbbi testvére, a még U23-as korosztályú Bálint nagy finisben szerezte meg a győzelmet a szintén utánpótláskorú Boros Adrián előtt.

Férfiak. K–1. 30 km: 1. Noé Bálint (Váci Hajó) 2:05:31.200, 2. Boros (Váci Hajó) 2:05:32.970, 3. Petrovics (Démász Szegedi VE) 2:05:46.100. C–1. 26 km: 1. Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 2:02:52.380, 2. Dóczé (Csepeli KKE) 2:05:26.600, 3. Gilányi (Römi) 2:08:20.850
Nők. K–1. 26 km: 1. Csay Renáta (Graboplast Győri VSE) 1:54:59.450, 2. Bara (KSI) 1:58:03.140, 3. Kiszli (ASE) 1:58:04.350

Legfrissebb hírek

Az óvodások már tudják – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

A sport sem úszta meg – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Szerdai sportműsor: teljessé válik a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapatának mezőnye

Minden más foci
4 órája

Kós Hubert verhetetlen akar lenni; A téli olimpia teljes eredménylistája

E-újság
4 órája

A gála ezúttal elmaradt, de a Newcastle így is kettős győzelemmel jutott tovább a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 órája

Csak kapufát hozott a visszavágó, a Leverkusen ott van a BL nyolcaddöntőjében

Bajnokok Ligája
5 órája

Kövér László: A sport, mint minden kultúra, ember és ember között teremt kapcsolatot

Magyar válogatott
5 órája

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik