Kajak-kenu: Csay és Noé Bálint duplázott a maratoni vb-válogatón

2012.09.02. 20:51
Címkék
A kajakos Csay Renáta és Noé Bálint egyesben és párosban is győzött Győrben, a szeptember 21–23-án Rómában sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokság válogatóversenyén.

A szombati egyes küzdelmek során a vb-címvédő Csay és a kenus Nagy Péter is fölényes győzelmet aratott 26 kilométeren. Csay mögött Bara Alexandra és Kiszli Vanda ért célba másodikként, illetve harmadikként, míg Nagyot Dóczé Ádám és Gilányi Zsolt követte a célban. A férfi kajakosok küzdelme nagy izgalmakat hozott, s végül Noé Bálint kiélezett küzdelem után nyert Boros Adrián előtt.

Vasárnap, párosban Noé Bálint testvérével, Noé Milánnal, Csay pedig az ifjúsági olimpiai bajnok Farkasdi Ramónával diadalmaskodott, míg férfi kenuban a vb-címvédő Györe Attila, Kövér Márton duó győzött.

Női kajakban a Hagymási Réka, Kiszli Vanda kettős, férfi kajakban a Salga István, Ceiner Benjámin páros, kenuban pedig a Sarudi Pál, Varga Dávid duó lett a második. Utóbbi nagy csatát vívott a Fürdök Gábor, Vajda Attila kettőssel, amelynek végül nem sikerült kijutnia a római versenyre, ahol a válogató első két helyezettje indulhat majd.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: „A hazai bajnokságban játszunk nemzetközi meccseket…”

Röplabda
6 perce

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
7 perce

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
36 perce

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
49 perce

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
56 perce

Polonkai Noel 50 méterről lőtt gólt az olaszoknak, alapember az osztrák másodosztályban

Légiósok
59 perce

Százmillió forint hiányzik a Sopron KC költségvetéséből

Kosárlabda
1 órája

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
1 órája