– Tökéletes augusztusa volt?
– Szebb nem is lehetne. A legnagyobb öröm természetesen az olimpiai aranyérem, amelyet a női négyessel nyertünk meg. De attól is szárnyalok, hogy végre három napot együtt tudok tölteni a párommal. Nyolc hete nem láttam őt, Amszterdamban kötöttek ki, és most, hogy vége a felkészülésnek és az olimpiának, össze tudtunk hozni pár napot Hollandiában.
– Látta a londoni döntőjét?
– Persze, megnézte a hajón. Sőt, volt nála egy külön szurkolói zászló, és a döntő után beszéltünk is telefonon. Nagyon izgult.
– Pedig, az alapján ahogyan nyertek, túlságosan nem kellett izgulniuk.
– Minket is meglepett, hogy ilyen könnyedén nyert a négyes. Igaz, a szolnoki edzőtáborban mért idők alapján tudtuk, hogy jók vagyunk, de meglepő volt, hogy sem a németek, sem a fehéroroszok nem tudták velünk tartani a lépést.
– Kétszer is sikerült tökéletesen rajtolniuk, úgy ahogy az a nagy könyvben megvan írva.
– Rengeteget gyakoroltuk a rajtot, én pedig külön elemeztem a nagy ellenfeleket. A mi erősségünk általában a hajránkban rejlett, most megfogtuk azzal a többieket, hogy már a táv elején remekül eljöttünk. Igazából már akkor sejtettem, hogy mi nyerünk, amikor a németek egyetlen centivel sem tudtak elénk kerülni.
– Pedig a célban elég hitetlennek tűnt. A szája elé emelte a kezét, és Kozák Danuta hiába jelentkezett a szokásos pacsira. Miért nem érkezett elölről a válasz?
– Mert teljesen feldolgozhatatlan volt, hogy olimpiai bajnok lettem.
– Most már elhiszi?
– Nem igazán. Olykor beugrik a gondolat, elmosolyodok vagy éppen ki akarok ugrani a bőrömből, aztán megint jön a kérdés: ez tényleg velem történt meg?
– Lefogadjuk, hogy ez csak a kezdet volt...
– Én is remélem, hogy lesz folytatás. Nem csak négyesben, de Danával egyszer párosban is. Rio de Janeiro nekem éppen megfelelne...
