Kajak-kenu: kínai utat lehet nyerni a sárkányhajós roadshow-n

2011.05.11. 17:49
Címkék
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében május 14-én a győri Aranyparton ismét elrajtol a sárkányhajó-roadshow, amely tavaly több száz települést, céget mozgatott meg. Újdonság, hogy az idén a legjobbak egy kínai utat is nyerhetnek.

Győr ismét megmutatta, hogy a sportágon belül nem véletlenül nevezik a várost a sárkányhajózás fellegvárának. Az idei roadshowra is szép számmal érkezett nevezés, összesen 44 csapat adta le a jelentkezését, olyan hajók szállnak ismét harcba az elsőségért, mint a tavalyi szegedi világbajnokságon is szereplő Győrzámolyi Tigrisek, a Patent Security vagy éppen a Győri VSE sárkányhajó csapata.A viadal helyszíne ezúttal is az Aranypart lesz, ahol a vízi csaták mellett számos programot kínálnak a szervezők.

„Valóban ismét megmozdult a város – mondja Weisz Róbert, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója. – Olyan nagy a jelentkezés a nyitórendezvényre, amely azt mutatja számunkra: érdemes komolyan foglalkozni ezzel a szakággal. A roadshow-val elsősorban az a célunk, hogy megteremtsük a sportág szabadidős bázisát, és a nevezések alapján úgy látjuk, az emberek nagyon nyitottak erre a műfajra. Ezúttal is több kategóriában, általános és középiskolai csapatok, cégek, települések, és amatőr férfi, női, illetve vegyes csapat kategóriában is lesznek küzdelmek. A program reggel fél kilenckor indul, az utolsó eredményhirdetés délután fél hatkor lesz, vagyis egy egész napos családi programot kínálunk szombatra.”

A roadshow május 21-én Fadd-Domboriban folytatódik, június 11-én pedig Tiszafüred következik. Fadd-Domboriban igazán különleges fődíjért csatázhatnak a csapatok. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség ugyanis meghívást kapott egy sanghaji sárkányhajó fesztiválra, és május 22-én dől el, hogy ki képviselheti a magyar színeket.

„Tíz fős hajókkal, kétszáz méteres távon rendezzük a válogatót. A győztes csapat tagjai június harmadikán indulnak Kínába, ahova egy pénzdíjas versenyre hívtak meg minket. Amatőr sportolók csapati nevezhetnek, tehát érvényes versenyzői engedéllyel rendelkező versenyzők, akik valamelyik klubban tagok. A válogatót open kategóriában tartjuk, vagyis férfiak és nők vegyesen ülhetnek a hajóban, és az arányt nem szabjuk meg” – mondta Vaskuti Máté, szakágvezető.

A sanghaji viadal egyébként pénzdíjas, még az is lehet, hogy nem csak egy élménnyel gazdagodnak a kiutazó magyarok. Komoly ellenfelekre kell számítani, hiszen Oroszország, Anglia, a Fülöp-szigetek, Kanada és Ausztrália legjobbjait is meghívták a kínaiak.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
10 perce

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
11 perce

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
27 perce

La Liga: Real Madrid–Sevilla

Spanyol labdarúgás
40 perce

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
41 perce

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
47 perce

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
50 perce

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
1 órája