Kanada magabiztosan nyert Olaszország ellen

Vágólapra másolva!
2010.05.08. 19:46
null
A kanadai válogatott tradícióinak megfelelően kezdte a tornát (Fotó: Action Images)
Címkék
A Kanada–Olaszország mérkőzés a világbajnokság második összecsapása volt, a pénteki nyitómeccsen Németország nagy meglepetésre hosszabbításban legyőzte az Egyesült Államokat. A szombati találkozón Kanada gyorsan vezetést szerzett, majd a második harmadban el is húzott az olaszoktól, végül 5–1-es győzelmet aratott a B-csoport első találkozóján.

A mérkőzést esélyeshez méltóan kezdte a kanadai válogatott, Craig MacTavish fiai ugyanis már a harmadik percben vezetést szereztek. A gólt az Anaheim Ducks játékosa, Corey Perry szerezte.

Olaszország ugyan még az első harmadban egyenlíteni tudott Michele Strazzabosco révén, de a juharlevelesek még ebben a játékrészben egy emberelőnyös góllal visszavették a vezetést.

A második harmadban Kanada növeni tudta előnyét, előbb Matt Duchene, majd az ő gólpasszából Steve Stamkos volt eredményes. Mindkét találat egyenlő létszámnál született. Ekkor Duchene és Stamkos is 1+1-nél tartott.

A harmadik harmadtól az olaszok cserekapusukat állították be, de ő sem tudta megállítani a kanadai válogatottat, amely még egy góllal növelte előnyét, így magabiztosan, 5–1-re győzött.

NÉMETORSZÁG, 74. FÉRFI JÉGKORONG-VB, CSOPORTKÖR 
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Kanada–Olaszország 5–1 (2–1, 2–0, 1–0)
Gólszerzők: 2:43 Perry (Stamkos, Bourque – 1–0), 12:44 Strazzabosco (Plastino, Souza – 1–1), 19:12 Russel (Whitney – 2–1), 25:57 Duchene (Whitney, Burns – 3–1), 30:37 Stamkos (Duchene, Cumiskey – 4–1), 57:19 Bourque (Myers – 5–1)

 

 

Legfrissebb hírek

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
1 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája

Hétfői sportműsor: három meccs a csúcsligákban, döntő a Puskás–Suzuki-kupán

Birkózás
2 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
2 órája

Gary Anderson leget sem veszített a döntőben, megvédte címét Sindelfingenben

Egyéb egyéni
2 órája

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2 órája

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
3 órája

Korábban sem kupát, sem bajnokságot nem nyertek: egy év alatt meglett mindkettő!

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik