Jégkorong: a lendületbe jött Japán ötöt vágott a briteknek

Vágólapra másolva!
2012.04.19. 15:13
null
A két vereséggel kezdő Japán kétszer nyert egymás után (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Ljubljanában zajló divízió 1-es A-csoportos jégkorong-világbajnokság negyedik fordulójában Japán nagyon simán, öt góllal nyert Nagy-Britannia ellen. A győztes öt, a vesztes két ponttal áll. A magyar válogatott 16.30-tól Ausztria ellen lép jégre a csütörtöki játéknapon, a találkozót a Nemzeti Sport Online hagyományos online tudósításban, valamint folyamatosan frissülő élőképes cikkben is közvetíti!

 

A mérkőzés első harmadának közepén Japán kevesebb mint négy perc alatt kétgólos előnyre tett szert – játékosai előbb fórból voltak eredményesek, majd akciógólt szereztek –, majd a második játékrész közepén bebiztosította sikerét. Akkor alig több mint két perc kellett az ázsiaiaknak a duplához. A végeredményt Mitamura Kohei állította be, a változatosság kedvéért a záró felvonás közepén.

A magyarok esetében eldőlt, hogy a britek már biztosan nem előzhetnek meg minket – így ki sem eshetünk –, viszont szombati ellenfelünk számára alighanem élet-halál kérdése lesz a torna utolsó mérkőzése.

DIVÍZIÓ 1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT, LJUBLJANA (SZLOVÉNIA)
4. FORDULÓ
Nagy-Britannia–Japán 0–5 (0–2, 0–2, 0–1)
KÉSŐBB
Magyarország–Ausztria
Szlovénia–Ukrajna
AZ ÁLLÁS
1. Szlovénia 3 3 11– 5 9
2. Ausztria 3 2 1 15–11 7
3. MAGYARORSZÁG 3 2 1 9– 6 6
4. Japán
4 1
1 2 12–12 5
5. Nagy-Britannia 4
1 3 9–18 2
6. Ukrajna 3 1 2 8–12 1
Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
28 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
29 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
51 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
1 órája

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik