Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 15:45
Kilencvenhét éves korában elhunyt Vladimír Zábrodsky, a csehek legendás jégkorongozója.    

A cseh szövetség jelentette be, hogy Zábrodsky pénteken Svédországban halt meg. A korábbi kiváló hokis 1965 óta élt Stockholmban, miután emigrált a kommunista Csehszlovákiából. A center volt a csapatkapitánya annak a csehszlovák válogatottnak, amely 1947-ben fennállása első világbajnoki címét szerezte. Ez a gárda 1948-ban olimpiai és vb-második, majd 1949-ben újra világbajnok volt.

A „Nagy Főnök” becenévre hallgató Zabrodsky 94-szer szerepelt a válogatottban, és 158 gólt ütött. A csehszlovák élvonalban, az LTC Praha, a Sparta Praha és a Bohemians Praha színeiben összesen 306-szor volt eredményes. A nemzetközi szövetség 1997-ben a hírességek csarnokába választotta. A cseh hokis szakértők, egykori játékosok, edzők és játékvezetők között kiírt 1998-as szavazáson Dominik Hasek és Jaromír Jágr mögött a harmadik lett a XX. század legjobb cseh jégkorongozóinak listáján.

A legendás játékos nemcsak jégkorongozóként, hanem teniszezőként is a legjobbak közé tartozott hazájában: az 1940-es és 1950-es években összesen tízszer pályára lépett a csehszlovák Davis Kupa-válogatottban. Svédországi disszidálást követően jégkorongedzőként dolgozott a Leksand, a Rögle és a Djurgarden csapatánál.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47

Gyász: elhunyt Havasi Mihály, a Ferencváros egykori technikai vezetője

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 13:18
Ezek is érdekelhetik