Erste Liga: sorozatban kilencedszer is kikapott a DVTK

Vágólapra másolva!
2021.10.24. 21:02
null
Jacob Lundin (fehérben) emberelőnyből talált be (Fotó: dvtk.eu)
Sorozatban kilencedik vereségét szenvedte el a DVTK Jegesmedvék csapata, amely a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján a forduló előtt még sereghajtó Titánoktól kapott ki 5–1-re. A vendég fehérvári együttes a szezonban először diadalmaskodott alapjátékidőben, azaz három pontot érően. Az ETO az utolsó harmadban elfáradó DEAC otthonában nyert három góllal.

A hazaiak – akik az előző három idényt a szlovák élvonalban töltötték – két napja Győrben futottak bele egy 8–1-es vereségbe, és mivel már szeptember 26-a óta nem tudtak győzni, most jó alkalom kínálkozott a javításra a meccs előtt még ligautolsó ellen.

Ám hiába játszott mezőnyfölényben a DVTK, az első szünet előtti hajrában Csiszer Ádám talált be. A második harmad elején kettős emberelőnybe kerültek a Titánok, és ezt sikerült kihasználniuk. Azonban hiába szépítettek a Jegesmedvék, egy felesleges kiállítást megint gólra váltottak a vendégek.

Nem volt vége a hazaiak vesszőfutásának, mert a 47. percben Jábor Bendegúz előbb a levegőből levette a felszabadítási kísérletet, majd könyörtelenül a jobb felső sarokba lőtt. A folytatásban is remekül védekező fehérváriak malmára hajtotta a vizet, hogy Lövei Dávid sérülésveszélyes hátulról lökésért végleges kiállítást kapott, így esély sem volt a felzárkózásra.

Sőt a Titánok az utolsó előtti perc végén újabb gólt ütöttek, így megszerezték első hárompontos győzelmüket, és ha a Dunaújváros nem győzi le a MAC-ot, akkor a játéknap végén sem lesznek utolsók a tabellán – számolt be a Magyar Távirati Iroda a nap első mérkőzéséről.

Márpedig úgy tűnt, hogy az Acélbikák nem akarnak a liga utolsó helyén maradni, hiszen gyors góllal kezdtek: Török Viktor 34. másodpercben esett találatára aztán bő hat perc múlva válaszolt a sokkal aktívabban játszó MAC – Tóth Gergely volt eredményes. Az első harmadban több gól nem esett és ebben igen nagy szerepe volt a hazai kaput őrző Pavel Krajcovicnak, aki a fővárosiak 22 lövéséből 21-et hárított az első 20 percben.

A második játékrészben aztán kiszakadt a gólzsák. Három és fél perc játék után kapitulált a DAB védelme: Pozsgai balról a kék vonalról nagy erővel bombázott kapásból kapuba. Az ismét hátrányba kerülő hazaiak néhány percig ugyan több helyzetet alakítottak ki, mégis a vendégek szerezték az újabb találatot: Schlekman Márk volt eredményes egy buli után, 1–3. Sőt, újabb néhány perc múlva Trevor Gooch növelte a MAC előnyét, a kétgólos különbséget azonban nem tudta visszaállítani a DAB, mert Tamás István a kapuvasra lőtte a rávezetéses büntetőjét. Ami azonban Tamásnak nem sikerült, az néhány perc múlva Marosi Máténak igen igen: egy gyors korongszerzés után a kipattanót pofozta a hálóba. Sőt, az Acélbikák vérszemet kaptak, s Szűcs Gábor góljával ismét minimálisra csökkentették a különbséget. Egy perccel a harmad vége előtt aztán Keegen Dansereau lohasztotta le a felhorgadó hazai kedélyeket kiváló lövésével, 3–5 – a hatgólos középső harmad során egy pillanatig nem unatkozhatott a semleges néző.

A záró harmad villámgyors vendéggóllal kezdődött, megint Dansereau talált be, majd hatékony letámadással igyekezett elejét venni a hazai zárkózásnak – sikerrel. Olyannyira, hogy a harmad felénél egy gyors akció végén Dansereau meglőtte harmadik gólját is, végleg bebiztosítva a MAC győzelmét – a 9–3-as vendégsikert jelentő végeredményt Gooch állította be, aki az utolsó négy percben duplázni tudott, így Dansereau-hoz hasonlóan 3+2-vel zárt. A hazaiak kapus, Pavel Krajcovic a kapujára tartó 77 (!) lövésből 68-at (!) tudott hárítani.

A nap harmadik meccsén a Győri ETO látogatott a DEAC otthonába, és az első harmadban negyedóra játék után Dusan Kmec emberelőnyös góljával szerezték meg a vezetést, majd a második 20 percben Szlama Dániel révén duplázták meg előnyüket a vendégek.

A hazaiak még a második szünet előtt szépítettek Rastislav Spirko góljával, ám a harmadik játékrészben hamar elszállt a hazaiak esélye a pontszerzésre: előbb Kmec távoli, nem túl erős, pattogós lövése csorgott be Hetényi lábai között a kapuba, majd alig 45 másodperccel később Gőz Balázs csúszott el egy ártatlan helyzetben, Majoross Barnabás pedig nem is hibázta el a ziccert, 1–4. A harmad közepén aztán Schmál Kristóf lövése után már négy gól volt a két csapat közötti különbség, ám a végén Novotny Dominik egy emberelőnyt kihasználva kozmetikázott, s állított be az 5–2-es ETO-sikert jelentő végeredményt.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DVTK JEGESMEDVÉK–
TITÁNOK 1–5 (0–1, 1–2, 0–2)
Miskolc, 710néző.V:Babic, Soós D., Mokrai, Vincze D.
DVTK:Duschek – Hyvärinen, Wehrs / Kiss R., Hadobás / Szirányi B., Doetzel / Farkas O. – Walker, Galanisz(1),Elgestal / Szabad, Miskolczi1,Ritó / Vojtkó, Lövei, Farkas M. / Galajda, Mattyasovszky.Edző:Tokaji Viktor
TITÁNOK:HORVÁTH D. – Reiter A., Farkas B.(1)/ Dobmayer(1),DOLINAR(1),Kucsma, Kóger B. / Molnár G., Nochta / LUNDIN1 (1),Keceli-Mészáros, Dézsi Barnabás / Nagy Á., Ambrus Cs.1,FEKETE1/ Csiszer1 (1),Győrffy, Szkadodub(1)/ Mayer, JÁBOR1,Szabó Cs.Edző:Anatolij Bogdanov
Kapura lövések:49–25.
Gól – emberelőnyből:
3/1, ill. 9/3.
Fegyelmi büntetések:
végleges kiállítás (Lövei)
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor:– Hadilábon állunk a gólszerzéssel, meccsenként egyet lőni egész egyszerűen nem elég. Frusztráló, mert ez már sorozat, és nem találjuk a módját, hogy kilábaljunk belőle. Az eredmény nem tükrözi a befektetett energiát, fájó ezt megélni.
Anatolij Bogdanov:– Tudtuk, hogy az ellenfél rossz szériában van. Az volt a tervünk, hogy szoros védekezéssel kihívás elé állítjuk őket. Sikerrel jártunk, bár néha Fortuna is a mi oldalunkra szegődött, de a szerencsét ki kell érdemelni. Sok lövést blokkoltunk, több játékosunk kisebb sérüléssel fejezte be a mérkőzést.

DAB–MAC Újbuda 3–9 (1–1, 2–4, 0–4)
Dunaújváros, 197 néző. V: Varjú, Timár, Sábián, Kocsány.
DUNAÚJVÁROS: KRAJCOVIC – Erdély B., Pozsár / Benke, Bobcek / Druja, Szécsi – SZAPPANOS (2), SZŰCS I. 1 (1), TÖRÖK 1 (1) / Németh P., Németh Á., Tamás (1) / Horváth Á., Dudkin, Lőczi / Gebei G. (1), Marosi 1. Edző: Leo Gudas
MAC: FARKAS R. – MACAULAY (3), TÓTH GERGELY 1 (3) / Garát (1), POZSGAI 1 / Dóczi, Csollák / K. Varga – SCHLEKMANN 1 (3), GOOCH 3 (2), DANSEREAU 3 (2) / Djumic, Molnár B., Izacky (1) / Stevens (1), Ritter, Kozma D. / Pápa, Weidemann, Ádám. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 30–77.
Gól – emberelőnyből: 3/0, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Leo Gudas:
– Az első harmadunk nagyon jó volt, a másodikban háromgólos hátrányt sikerült egyre csökkenteni, ám egy figyelmetlenségből megkaptuk az ötödiket, ami nagyon rosszkor jött. A harmadik húsz percre páran feladták fejben a meccset, ezért lett ilyen nagy különbség a meccs végére.
Kangyal Balázs: – Örülök a győzelemnek, a mutatott játékkal szemben azonban vannak azért fenntartásaim. A mérkőzés felében csak támadni akart mindenki, a játék munkás részével nem foglalkoztunk. A harmadik harmadban odafigyeltünk a védekezésre, a kulcsjátékosaink elől is hatékonyak voltak.

DEAC–UNI GYŐR ETO HC 2–5 (1–1, 0–1, 1–3)
Debrecen, 326néző.V:Németh M., Salánki, Szabó Dávid, Szabó Dániel.
DEAC:Hetényi Z. – Kloz(1),Vokla(1)/ Gőz, Klimek / Bogesics, Sándor F. – Dalecky, Novotny1,Turcotte(1)/ Hári N.(1),Kulesov, Spirko1/ Mazzag, Berta, Sági Martin / Almási, Kozma F.Edző:David Musial
GYŐR:TÓTH K. – KMEC2 (1),Vas Márk / Bukor, Kováts / Bugár(1),Tornyai / Léránt – Dézsi Bence, Schmál1,Turbucz(1)/ Bödök, Czakó, Nagy M. / Madácsi(1),Páterka(1),Szalma / Mesterházi, MAJOROSS B.1 (1),Szlama1. Edző:Ladányi Balázs
Kapura lövések:38–36.
Gól – emberelőnyből:5/1, ill. 7/1
MESTERMÉRLEG
David Musial:– Az első két harmadban sem játszottunk jól, de mentünk előre becsülettel. A harmadikot egygólos hátrányból kezdtük, tehát még semmi nem volt veszve, ám két egyéni hiba megpecsételte a sorsunkat. Úgy látszik, eddig ilyen sikertelen idény jutott nekünk osztályrészül.
Ladányi Balázs:– Ez volt az egyik legfontosabb győzelmünk ebben a kiírásban. Akkor sem zökkentünk ki a ritmusból, amikor „külső tényezőkkel” is meg kellett küzdenünk, aztán a harmadik játékrészben újabb energiákat mozgósítottunk és nyertünk. Nagyon komoly munkát tettünk ebbe a meccsbe!

AZ ÁLLÁS
1. Gyergyói Hoki Klub 12 8 2 2 56–37 +19 28
2. Sport Club Csíkszereda 12 8 2 2 52–34 +18 26
3. FTC-Telekom 11 8 1 2 36–21 +15 25
4. MAC HKB Újbuda 10 6 2 2 43–20 +23 24
5. UTE 11 5 3 2 1 32–20 +12 23
6. Brasov Wolves 12 7 1 4 61–36 +25 22
7. UNI Győr ETO HC 11 6 5 42–32 +10 18
8. DEAC 12 3 1 8 40–50 –10 10
9. DVTK Jegesmedvék 13 2 1 10 27–48 –21 8
10. Titánok 13 1 1 11 25–63 –38 5
11. Dunaújvárosi Acélbikák 11 1 10 19–72 –53 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik