Erste Liga: kikapott az FTC, de így is középszakaszgyőztes

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.02.17. 20:35
A Ferencváros 8–6-os vereséget szenvedett Debrecenben a jégkorong Erste Liga középszakaszának hétfő esti mérkőzésén, ennek ellenére bebiztosította a hazai pályát a rájátszásra, mert a nap másik összecsapásán a Corona Brasov 6–3-ra legyőzte a Dunaújvárost.

Az FTC az első harmad után 4–2-re, a másodikat követően 4–3-ra vezetett, és a harmadik periódus gyors gólváltását követően, negyedórával a vége előtt 5–4 volt a javára. Csakhogy az utolsó 15 percet 4–1-re megnyerte a DEAC, és 8–6-ra győzött.

Az FTC-nek belefért a vereség, mert mire a harmadik harmad elkezdődött, már kiderült, hogy megnyerte a középszakaszt, a Brassó ugyanis 6–3-ra felülmúlta a Dunaújvárost. A Coronának nincs több meccse a középszakaszban, nem érheti utol az FTC-t – az Acélbikák pedig már nem hozhatják be hátrányukat az FTC-vel szemben.

A Brassót még a Dunaújváros és a DEAC is megelőzheti, előbbinek Csíkszeredában kellene nyernie, a másiknak az FTC-t kellene újra megvernie, immár idegenben.

JÉGKORONG ERSTE LIGA, KÖZÉPSZAKASZ
FELSŐHÁZ

DEBRECENI EAC–FERENCVÁROS 8–6
(2–4, 1–0, 5–2)
Debrecen, 600 néző. V: Varju, Gangel, Vincze D., Mokrai
DEAC: Gönczi
FILBRANDT 3 (2), Ph. Kiss – Léránt, Mestyán (1)
Molnár D., Essery 1 (1), Sági M. 1 (1) – IZACKY (2), Novotny 1, Mazzag (1) – HÁRI N. 1 (1), Graaskamp (2), Kulesov 1 (1) – Kozma F., Berta, Salló B.
Edző: David Musial
FERENCVÁROS: Arany
Kärmeniemi 1, Pulli – Rantanen, Tóth Gergely (1) – Sarcia, Hegyi – Boros, Jászai
Juusela (1), Tóth A. 1, Nagy G. – Kulmala, Pavuk (1), Switzer 1 – Hajós (2), TÓTH RICHÁRD 2 (1), NÉMETH A. 1 (1) – Farkas, Roczanov (1), Tóth Gergő (1)
Edző: Fodor Szabolcs
Kiállítások: 18, illetve 26 perc
Kapura lövések: 37–57
MESTERMÉRLEG
David Musial: – Ez őrült meccs volt, de azt hiszem, remek hírverése a jégkorongnak, különösen úgy, hogy a televízió is közvetítette. Az első harmad után, kétgólos Fradi-előnynél azt mondtam a fiúknak az öltözőben, hogy ne foglalkozzanak az eredménnyel, mindent adjanak bele, hogy a közönség kedvében járjunk. Lélekben nőttünk a Ferencváros fölé.
Fodor Szabolcs: – Egyszerűen nem voltunk készen erre a mérkőzésre mentálisan. Így nem szabad pályára lépni Fradi-mezben! Amikor az első harmad után két góllal vezettünk, elkönyveltük, hogy a kezünkben van a meccs, és nem tudtunk olyan harcosan küzdeni, mint a Debrecen. Nem felejtettünk el jégkorongozni, csak fejben estünk szét, ebbe a hibába a folytatásban nem eshetünk!

CORONA BRASOV (romániai)–DAB 6–3 (3–1, 1–1, 2–1)
Brassó, 850
néző. V: Gergely L. (romániai), Crisan (román), Bándi (romániai), Filip (román)
BRASOV:
Tőke
Armstrong, Carlson (1) – Boriszenko, Molnár Z. – Mihály E. (1), Bíró O. – Gajdó T., Haraga
FOWLIE 1 (1), GLIGA 1, FRANKO 1 (1) – Péter B. 1, Tranca (1), Molnár Zs. (1) – Zagidulin (2), Brown, ZSÓK 2 (1) – Bíró G. Constantin, Bíró M.
Edző:
Július Pénzes
DAB:
Hughson
Kovács B. Z. (1), Vuroijärvi – Hüffner 1, Lendák – Hruby, Baker – Ráduly N., Gebei G.
ZANOSKI (1), TURCOTTE 2, DANSEREAU (2) – Azari, Silló A., Somogyi B. – Pinczés O., Dósa, Németh P. (1) – Szubotics, Gulácsi Á., Tamás
Edző:
David Leger
Kiállítások:
8, ill. 6 perc
Kapura lövések:
50–36
MESTERMÉRLEG
Ondrej Rusnák (másodedző):
– Elég jól kezdtünk, gyorsan szereztünk három gólt, a mezőnyjátékosok remekeltek és Tőke is a kapuban. A második harmadban viszont leeresztettünk, csak a negyedik találatunk után vettük vissza az irányítást. Összességében tetszett, ahogy játszottunk, ahogy bántunk a koronggal, és amennyi helyzetet kialakítottunk.
Miroslav Ihnacák (másodedző):
– Elismerésem a Brassónak, egészen kiválóan hokizott. Sajnos mi kicsit későn kezdtünk el játszani, és addigra elveszítettük a meccset, mert a hazaiak erősen kezdtek és kihasználták a helyzeteiket. Később mi is betaláltunk néhányszor, és némi lendületet szereztünk, de a győzelemhez ez nem volt elég, mert a Brassó kapusteljesítménye is jobb volt a miénknél.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. FTC-Telekom 7 3 2 2 39–28 +11 16
2. Corona Brasov 8 3 1 2 2 27–23 +4 15
3. Dunaújvárosi Acélbikák 7 4 3 23–28 –5 13
4. DEAC 7 4 3 24–27 –3 12
5. Sport Club Csíkszereda 7 1 1 5 18–25 –7 10
Az alapszakaszból hozott pontok: Csíkszereda 6, FTC 3, Brasov 2, Dunaújváros 1, DEAC 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik