Döntőben az oroszokat legyőző Finnország

Vágólapra másolva!
2011.05.13. 22:34
null
Elszálltak Ovecskinék világbajnoki álmai (Fotó: Action Images)
Címkék
Finnország – többek között Mikael Granlund csodagóljának köszönhetően – 3–0-ra nyert Oroszország ellen a Szlovákiában zajló jégkorong-világbajnokság elődöntőjében. A finnek ellenfele Svédország lesz a vasárnapi döntőben.

Egyik csapatnak sem maradt sok ideje a pihenésre a tegnapi győzelme után, ám az oroszok egyrészt később léptek jégre, mint a finnek, ráadásul amíg ők végig kiélezett, öldöklő csatát vívtak Kanadával, addig Finnország nem annyira izzadt meg a norvégok ellen. Ez valamelyest az északiak malmára hajtotta a vizet, ám ők sem hihették, hogy komoly előnyben lesznek emiatt, hiszen az orosz játékosok (is) az NHL-ben és az KHL-ben edződnek.

1. HARMAD

A fegyelmezettség és a kockázat kerülése volt jellemző mindkét oldalon, a sok gólhelyzet kialakulását pedig az sem segítette, hogy a bírók – csakúgy, mint a cseh–svéd meccsen – ezúttal sem könnyen osztogatták a kiállításokat, a nyitó játékrészben konkrétan egyik fél sem került emberelőnybe. Ennek ellenére persze akadtak lehetőségek itt is, ott is, ám Nyikolaj Kuljomin, Ilja Kovalcsuk és Mikael Granlund sem járt sikerrel.

2. HARMAD

Valamivel több mint öt perc telt el a második harmadból, amikor megszületett a világbajnokság minden bizonnyal legszebb gólja. Granlund csinált meg egy cselt az orosz kapu mögött, a korongot botjával felemelte, majd fejmagasságban behúzta a teljesen meglepett Konsztantyin Barulin mellett. A hirtelen kitört finn népünnepély rövid időre alább hagyott, mivel a játékvezetők videón visszanézték az esetet, de végül szabályosnak ítélték a találatot.

MIKAEL GRANLUND GÓLJA


A gól után rövid időn belül három játékost is leültettek két percre a játékvezetők, de hiába voltak például a finnek kettős emberfórban is, több gól már nem esett ebben a húsz percben.

3. HARMAD

Az oroszok alaposan megnyomták a harmad elejét, ám rohamaikat a finnek átvészelték, majd két perc alatt eldöntötték a mérkőzést. Előbb Jani Lajunen talált be – Alekszandr Ovecskin kiállításának letelte után –, majd Kovalcsuk vitatható kétperces büntetését használta ki Jarkko Immonen, Granlund passzát követően.

Tíz perce maradt Oroszországnak, hogy csodát tegyen, ám ezen az estén semmi sem jött össze a szbornajának. Vesszőfutásuk csúcspontját az jelentette, amikor emberelőnyben túl sok játékosuk volt egyszerre a pályán. Petri Vehanen eszén nem tudtak túljárni az oroszok, így a finnek szó szerint lenullázták a Kanada-verő alakulatot.

Északi finálé lesz tehát, 1992, 1995 és 1998 után negyedszer játssza a világbajnoki döntőt Svédország és Finnország.

JÉGKORONG, A-CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁG, SZLOVÁKIA
ELŐDÖNTŐ
Finnország–Oroszország 3–0 (0–0, 1–0, 2–0)
Gólszerző: 25:13 Granlund (1–0), 47:40 Lajunen (2–0), 49:15 Immonen (ee., 3–0)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Csehország–Svédország 2–5 (0–0, 1–2, 1–3)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
1 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
1 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
2 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
3 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
3 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik