Jégkorong: újra bajnokságot nyerne a Dab.Docler

Vágólapra másolva!
2012.09.06. 20:49
Címkék
Szeretné megnyerni a jégkorong Mol Ligát a Dab.Docler, és ez az új kiírás értelmében azt is jelentené, hogy 2002 után ismét a Dunaújváros lenne a magyar bajnok.

Az Acélbikák csütörtök esti idénynyitó sajtótájékoztatóján elhangzott: olyan csapatot szeretnének kialakítani, amely egy-két éven belül képes a továbblépésre, azaz a magyarnál komolyabb bajnokságban, például a Fehérvárt is felvonultató osztrák ligában (EBEL) is meg tudja állni a helyét.

„Mi nem azért igazolunk légiósokat, hogy megnyerjük a Mol Ligát, hanem azért, hogy a jövőben még erősebb pontvadászatban is szerepelhessünk – jegyezte meg Azari Zsolt ügyvezető igazgató. – Ha idővel elindulhatnánk külföldi bajnokságban, akkor is lenne egy olyan tartalékcsapatunk, amely a hazai ligában is érdekelt lenne, mert számunkra az utánpótlás-nevelés is fontos. Tavaly az osztrák másodosztályban és a Mol Ligában is tudtunk egyszerre versenyezni."

Stephan Lund vezetőedző kitért rá: a felkészülés annak ellenére jól sikerült, hogy a városi pályán csak augusztus 29-én tudtak először jégre menni, addig mindennap utazniuk kellett, hogy jégen gyakorolhassanak.

A gárda a nyáron egyetlen légióst igazolt a svéd-osztrák Victor Axelsson Lingren személyében, távozott viszont 13 hokis. Mivel a mostani évadban nem kell több fronton szerepelniük, csak egy felnőttcsapatuk versenyez.

A 2012/13-as idényben a Mol Ligában legjobban szereplő hazai csapat lesz a magyar bajnok, és mivel az ob I-ben az utóbbi tíz évben mindig aranyérmes Fehérvár kihagyja ezt a sorozatot – csak az EBEL-re koncentrál –, 2013-ban biztos, hogy új bajnokot avatnak. A Dunaújváros utoljára 2002-ben volt aranyérmes a magyar bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Légiósok: Kovács Mátyás góllal és gólpasszal vette ki a részét a kassai sikerből

Légiósok
3 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
23 perce

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
33 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
37 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
55 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–Buducsnoszt Podgorica

Kézilabda
58 perce

A NEKA legyőzte a Kozármislenyt a női kézi NB I kiesési rangadóján

Kézilabda
1 órája

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik