U18-as jégkorong-vb: a magyar csapat célja a bennmaradás, álma a dobogó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.10. 12:36
Címkék
A magyar ifjúsági (U18) jégkorong-válogatott reális célja, hogy bennmaradjon a divízió I/B-csoportban, az pedig álom, hogy dobogón végezzen az osztály szerdán rajtoló székesfehérvári világbajnokságán.

Eric Thurston szövetségi edző az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón jelezte: a keret tagjai már a szezon elején megkapták azokat a feladatokat, amikben fejlődniük kellett, és az elmúlt hetek tapasztalatai alapján látja a javulást egyéni és csapat szinten is.

„Úgy érzem, jó formában vagyunk, mindenki szeretne bizonyítani. Nehéz volt kihirdetni a vb-csapatot. Végül is az döntött, ki milyen sorban tudott megfelelő teljesítményt nyújtani. A támadósorok és védőpárok kialakultak. Azt szeretném, akik egyszerre a pályán vannak, öten együtt dolgozzanak, ne külön-külön" – mondta a kanadai szakember.

Kiemelte: a realitás talaján maradva a bennmaradás a fő cél, ugyanakkor álomszerű lenne a dobogón végezi, ehhez ötször 60 percen át kellene szinte tökéletes teljesítményt nyújtani.

­„A támadósoraink jók, a védők is képesek megbízhatóan játszani. Lényeges, hogy milyen lesz a kapusteljesítményünk. És nem titok: lehet, hogy a szerencsére is szükségünk lesz. Az ellenfelek közül mind jó, de pontosan még nem lehet tudni, melyik emelkedik ki, és melyik az, amelyik kicsit gyengébb″ – fogalmazott Thurston.

A magyarok sorrendben az osztrák, az ukrán, a fehérorosz, a kazah és a lengyel csapattal találkoznak, mindig 19:30 órakor az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A magyar meccsek kivételével ingyenes a belépés. A hazai válogatott fellépéseire az állóhelyi jegyek 500, az ülőhelyre szólók 1000 forintba kerülnek. A 18 év alattiak diákigazolvánnyal ingyen nézhetik meg a találkozókat.

A meccseket a magyar szövetség honlapján (www.icehockey.hu) élőben lehet nyomon követni.

A MAGYAR U18-AS VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Ágoston Olivér (Espoo Blues), Vay Ádám (HK Trnava)
HÁTVÉDEK: Arany Máté, Pados László, Reiter Attila, Szaller Márk (Sapa Fehérvár AV19), Kiss András (EHC Freiburg), Korbuly Gergő (Alingsas), Léránt René (Dab.Docler)
CSATÁROK: Bata Dániel, Majoross Kristóf (MAC), Dósa Krisztián, Hamvai Szilárd, Kocsis Ferenc, Vincze Péter (Sapa Fehérvár AV19), Fliszár Zalán, Gágyor Péter (Vasas), Hári Norbert, Könczei Áron (Flemingsberg), Nagy Krisztián (KalPa), Ritó László (Miskolci Jegesmedvék), Sebők Balázs (Karpat Oulu)
A VB PROGRAMJA
SZERDA
12:30 ó: Lengyelország–Fehéroroszország
16:00 ó: Ukrajna–Kazahsztán
19:30 ó: Ausztria–MAGYARORSZÁG
CSÜTÖRTÖK
12:30 ó: Kazahsztán–Lengyelország
16:00 ó: Fehéroroszország–Ausztria
19:30 ó: MAGYARORSZÁG–Ukrajna
SZOMBAT
12:30 ó: Kazahsztán–Ausztria
16:00 ó: Ukrajna–Lengyelország
19:30 ó: Fehéroroszország–MAGYARORSZÁG
VASÁRNAP
12:30 ó: Lengyelország–Ausztria
16:00 ó: Fehéroroszország–Ukrajna
19:30 ó: MAGYARORSZÁG–Kazahsztán
KEDD
12:30 ó: Ausztria–Ukrajna
16:00 ó: Kazahsztán–Fehéroroszország
19:30 ó: MAGYARORSZÁG–Lengyelország
Legfrissebb hírek

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
14 perce

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
37 perce

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
40 perce

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
56 perce

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
1 órája

Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Téli olimpia 2026
1 órája

Súlyemelés: távozik a szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik