A Villach győzni tudott Székesfehérváron

2011.09.11. 20:01
null
Amikor még minden szép és jó volt: a fehérvári gól pillanata (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV19 hazai pályán 2–1-re kikapott a Villachtól az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) alapszakaszának 2. fordulójában.

 

Ellentétes előjelekkel várhatta a találkozót a két csapat, ugyanis míg az első fordulóban a Volán idegenben (Jesenicében) nyert, addig a Villach hazai pályán szenvedett vereséget (a Ljubljanától). Az osztrákok érthetően javítani akartak, de önfeláldozó védekezéssel sikerült átvészelnünk az első tíz percet, amelyben kettős emberelőnyben is támadhattak a vendégek.

A 17. percben az ellenfél kapuja előtt villantak a fehérváriak, szép támadás végén Sille Tamás passzából Kovács Csaba volt eredményes. 1–0

Az első harmadban a mieink lőttek többször kapura, ez pedig a második játékrészre is igaznak bizonyult (12–8), az eredmény alakulása azonban sajnos nem ezt tükrözte. A 32. percben előbb Mario Altmann egalizált (1–1) emberelőnyben, majd öt perc múlva Benjamin Petrik húzott végig a bal oldalon emberhátrányban, éles szögből leadott lövése pedig utat talált Adam Munro kapujába (1–2).

Az utolsó húsz percnek így egygólos előnnyel vághatott neki a Villach, amely a támadással már nem nagyon törődött, az eredményt viszont jól őrizte. A fehérváriak hiába rohamoztak becsülettel, helyzeteikkel nem tudtak élni, így első idénybeli hazai meccsükön vereséget szenvedtek.

EBEL
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Sapa Fehérvár AV19–Villach (osztrák) 1–2 (1–0, 0–2, 0–0)
Székesfehérvár, 3000 néző. Vezette: Cervenak (cseh), Falkner (osztrák), Németh M., Nagy A. (mindkettő magyar)
FEHÉRVÁR: Munro – Borgatello, Pratt, Palkovics, Johansson, Mihály Á. – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Magosi – Durco, Sille, Sikorcin, Ryan, Kovács Cs. – Láda B., Benk, Nagy G., Tóth A.
VILLACH: STARKBAUM – ALTMANN, Unterluggauer, Sleigher, Damon, Razingar – Kuznik, Mitchell, B. PETRIK, Kaspitz, Pewal – Bacher, Weller, Toff, Loyns, Wanvig – Wiedergut, N. Petrik, Martinz, Köfeler
Gólok. 16:06: Kovács Cs. (Sille, Ryan, 1–0). 31:02: Altmann (Kaspitz – emberelőny, 1–1). 36:32: B. Petrik (Kuznik – emberhátrány, 1–2)
Kiállítások: 12, ill. 14 perc
További eredmények: Jesenice–Klagenfurt 1–4, Ljubljana–Graz 0–1, Vienna–Linz 5–7, Zagreb–Znojmo 4–3 – szétlövéssel. Szabadnapos: Salzburg
MESTERMÉRLEG
KEVIN PRIMEAU, a Fehérvár edzője: – Tudtuk, hogy nem fogunk szépen játszani, mert a pálya, a jég sem kedvezett ennek. Megpróbáltunk úgy teljesíteni, ahogy idegenben: egyszerűen, nagy hatásfokkal. A sok kiállítás kizökkentett minket a ritmusból.
MIKE STEWART, a Villach edzője: – Két vereséggel borzasztó lett volna rajtolni. Az volt a sikerünk kulcsa, hogy a letámadásunk jól működött, korongokat tudtunk szerezni, akciókat tudtunk kialakítani, és a végére el is fáradt az ellenfél hátsó alakzata.

 

AZ ÁLLÁS
1. Klagenfurt 2 2 10–3 4
2. Linz 2 2 10–7 4
3. FEHÉRVÁR 2 1 1 5–4 2
4. Vienna 2 1 1 9–9 2
5. Zagreb 2 1 1 6–6 2
6. Villach 2 1 1 3–3 2
7. Ljubljana 2 1 1 2–2 2
8. Graz 2 1 1 3–4 2
9. Znojmo 1 1 3–4 1
10. Salzburg 1 1 2–6 0
11. Jesenice 2 2 3–8 0
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Legfrissebb hírek

Liga 2: a Sepsi a szünet után ütötte ki a Nagyváradot

Minden más foci
3 perce

Fél lábbal a BL-negyeddöntőben: a Ferencváros hat góllal nyert Dortmundban

Kézilabda
6 perce

Videó: Tóth Balázs remek védésekkel segítette a Blackburnt

Légiósok
12 perce

Hiába vezetett, a Newcastle az idényben másodszor is kikapott a Sunderlandtől

Angol labdarúgás
27 perce

Szerb Szuperliga: Topolyai SC–Radnicski 1923

Minden más foci
35 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
38 perce

Férfi vízilabda: három győzelemmel csoportgyőztesként jutott négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
46 perce

NB II: FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
47 perce
Ezek is érdekelhetik