Kútba esett Mihály Árpád KHL-szerződése

Vágólapra másolva!
2011.08.11. 11:08
null
Mihály Árpád úgy érzi, hogy átverték (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Kútba esett Mihály Árpád biztosnak tűnő KHL-szerződése, ugyanis az Avtomobiliszt Jekatyerinburg edzője, korábbi álláspontjával ellentétben, mégsem volt maradéktalanul elégedett vele. Miután az oroszországi igazoláshoz szükséges papírok elintézése sok időt venne igénybe, a KHL-es csapatnál már nem várnák meg.

Már beleéltük magunkat, hogy a KHL mérkőzéseit nemcsak semleges szemmel, hanem Mihály Árpád játékperceit, pontjait böngészve követhetjük a szeptember 7-én kezdődő szezonban. Erre derült égből villámcsapás: a szélső nem lesz az Avtomobiliszt Jekatyerinburg játékosa.

Ami nekünk váratlan rossz hír, az Mihály Árpádnak élete talán legnagyobb csalódása. Elmondása szerint Ilja Bjakin edző eleinte csak dicsérte, aztán mielőtt a 31 éves szélső Magyarországra utazott volna, még egyszer beszélt az orosz szakemberrel, aki ekkor már jóval őszintébb volt.

„Mielőtt szombaton hazajöttem volna, kértem, mondja el, mi a szándéka velem, mert nem szeretnék csapat nélkül maradni. Ekkor nyíltan elmondta, hogy elégedett velem, de nem ütöm meg azt a szintet, amit az ottani légiósoktól elvárnak, egy átlagos orosz hokis is tud annyit, mint én. Közölte, még így is szerződtetnének, de nem sokáig tudnak rám várni" – emlékezett vissza Mihály a néhány nappal ezelőtti beszélgetésre.

Márpedig, mint kiderült, rengeteg türelemre lett volna szükség a Jekatyerinburg vezetőitől, ugyanis a papírmunka minimum két hetet, de inkább egy hónapot is igénybe venne, mert Mihálynak az orosz munkavízumot és a játékengedélyét is ki kellene kérnie. A bökkenő, hogy az orosz klub augusztus végén már javában játssza a felkészülési mérkőzéseket, szeptember 7-én pedig kezdődik is a KHL.

„Ez volt életem nagy lehetősége. Egyre csalódottabb vagyok, amint lassan felfogom, hogy tényleg le kell mondanom róla. Túl naiv voltam, amikor azonnal világgá kürtöltem a jó hírt, közben pedig egyáltalán nem gondoltam bele, mennyi papírmunkával járnak az ilyen ügyek. Másrészt viszont úgy érzem, hogy átvertek. Nem lehetett félreértés köztünk, hiszen az angolul tökéletesen beszélő edző mondta, hogy kellek neki, és ezt a három hét közös edzés, az egymás közötti meccsek alapján igazán meg tudta már ítélni" – mondta Mihály.

TOVÁBBI RÉSZLETEKET – AMELYBŐL MEGTUDHATJA, HOGY HOL FOLYTATNÁ A JÁTÉKOS – A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
1 perce

Továbbra sem biztos az ETO Konferencialiga-indulása

Európa-konferencialiga
9 perce

Ricardo Moniz visszatér a Trencsénhez

Minden más foci
19 perce

Benedek Tiborra emlékeztek a férfi vízilabda-válogatott tagjai – videó

Vízilabda
19 perce

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
21 perce

Több mint 600 kis és közepes sportegyesületet támogat a sportállamtitkárság

Egyéb egyéni
46 perce

A címvédő FTC igazolta a papírformát a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
59 perce

Idén meglesz a végső siker? Kanada egy hatossal nyitott az Arany-kupában

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik