Jégkorong: egy év szünet után tért vissza a női csapat a Fradihoz

Vágólapra másolva!
2011.08.23. 09:23
Címkék
Egy év szünet után tért vissza a női jégkorongcsapat a Ferencvároshoz – adta hírül a fradihoki.hu. A különböző szabályok és törvények változásai miatt egyelőre azonban kérdéses, hogy lesz-e az idén női bajnokság.

„Először is szeretném megköszönni a szakosztály új vezetőségének, hogy visszafogadott minket. Bár a női szakág honi helyzete igencsak bizonytalan, nálunk lényegében minden rendben. Augusztus nyolcadikától egy hétig edzőtáborozni is tudtunk, amelynek végén kétszer is megmérkőztünk az iglói HC OSY-val. Az első meccsen még alulmaradtunk a tavalyi szlovák bajnokkal szemben, a második találkozón azonban három hármas döntetlent értünk el, ami nagy szó egy olyan ország csapata ellen, amelynek válogatottja a Téli Olimpián is szerepelt" – nyilatkozta Jézsi Gyula vezetőedző.

„Mivel itthon még nagyon zavaros a kép a nők versenyeztetését illetően, továbbra is próbálkozunk külföldi csapatoknál, hogy tudjunk mérkőzéseket játszani. A HC OSY visszahívott bennünket, így augusztus huszonhetedikén és huszonnyolcadikán újra megmérkőzünk velük, s ha minden jól megy, huszonkilencedikén is jégre lépünk, ellenfelünk a poprádi csapat lehet, amely tavaly második lett a HC OSY mögött.”

„Fontosnak tartjuk, hogy a lányok megfelelő meccseket játszhassanak a szezonban, ezért a terveink az idén arról szólnak, hogy minél több találkozót tető alá hozzunk, lehetőleg minél erősebb csapatok ellen. Jövőre pedig szeretnénk elindulni egy nemzetközi sorozatban (amiről az idén lemaradtunk), tele vagyunk válogatottakkal, s szeretnénk, ha tovább tudnának fejlődni" – zárta mondandóját az edző.

Legfrissebb hírek

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
19 perce

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
32 perce

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
36 perce

Pályakerékpáros Eb: remek napot zárt a Teutenberg család

Kerékpár
59 perce

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
1 órája

NB II: Budapest Honvéd FC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik