Korábbi NHL-es kapust igazolt a Volán

Vágólapra másolva!
2011.07.07. 19:45
null
Adam Munro (középen) 2001-ben, miután a Chicago Blackhawks draftolta (Fotó: Action Images)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata megerősítette korábban megjelent hírünket, miszerint az olasz hátvéd, Cristiano Borgatello náluk folytatja a pályafutását, valamint közleményében azt is bejelentette, hogy Adam Munro személyében egy kanadai kapussal is szerződést kötött. Mindkét légiós egy évre írt alá a fehérvári klubhoz.

 

A közlemény szerint a 29 esztendős kanadai kapus, Adam Munro az SG Cortina csapatától érkezik az EBEL magyar résztvevőjéhez. A hálóőrt 2001-ben az első kör 29. helyén draftolta az NHL-ben szereplő Chicago Blackhawks, karrierje során 17 mérkőzést játszott is a Chicago mezében. Az AHL-ben több csapatnál is megfordult, védett a Norfolk Admirals, a Syracuse Crunch, valamint a Toronto Marlies együttesében is. AHL-es védési hatékonysága 90 százalék fölötti volt.

Szintén 1982-ben született a fehérváriak új olasz hátvédje, Cristiano Borgatello. A jobbkezes bekk a Meranóban kezdte karrierjét, majd két milánói esztendőt követően Bolzanóba tette át székhelyét.

„Kevin Primeau, a magyarok új szövetségi kapitánya megkeresett, és hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, megragadom a lehetőséget, amely talán az utolsó, hogy egy igazán színvonalas nemzetközi ligában szerepeljek” – mondta Borgatello az elmúlt négy idényben két bajnoki címet és egy kupagyőzelmet szerző Bolzano hivatalos honlapjának.

A hátvéd Olaszország mellett légióskodott is Skóciában és Angliában, míg Bolzanóban 190 bajnokin 127 pontot (24 gól, 103 assziszt) jegyzett. Összesen 29 világbajnoki mérkőzésen szerepelt, tagja volt a 2006-os torinói olimpián házigazdaként részt vevő olasz válogatottnak is, áprilisban azonban a budapesti divízió 1-es vb-re utazó keretben vállsérülése miatt nem kapott helyet.

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: a dánok és a hollandok jutottak tovább a D-csoportból

Minden más foci
26 perce

Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged

Kézilabda
37 perce

Foden-gól és -gólpassz, a Manchester City könnyedén legyőzte a Casablancát

Klub-vb
40 perce

Birkózás: Zsitovoz Mária továbbra is megállíthatatlan idén

Utánpótlássport
55 perce

Hiába a strandidő, kemény munkát végzett a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rg: Örvendi Regina labdával döntőbe jutott a junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik