Jégkorong: a korábbi ferencvárosi kedvenc az új vezetőség edzőjelöltje

Vágólapra másolva!
2011.07.08. 09:19
Címkék
Az eddigi ideiglenes szakosztályelnökből végleges lett, azaz hivatalosan is Almássy Kornél a Ferencváros jégkorongszakosztály-vezetője. Az igazgató Miczkiewicz Tibor, a technikai vezető Sándor Zsigmond lett az alakuló ülésen. Miután a vezetőség felállt, a vezetőedzőnek kiszemelt Dobos Tamással is tanácskoztak – mindebből kiviláglik, hogy a személyi kérdéseket záros határidőn belül szeretné megválaszolni az új főnökség.

„A lényeg az volt, hogy felálljon az új szakosztály-vezetőség – mondta Dobos Tamás a Nemzeti Sportnak. – Kérdés, hogy a főnökség milyennek látja a jövőképet. A tárgyalásaink mindenesetre folytatódnak. Engem az vonz, hogy úgy érzem, aki most a Fradihoz került, mind segíteni akar, és nem a pénzszerzés motiválja. Utánpótlásedzőként nekem az is fontos lenne, hogy a fiataloknak jövőképet adjunk, mert jelenleg ott tartunk, mint az orvosok: minden tehetséges pályakezdőnk külföldre tart. Jó lenne, ha továbbra is tudnánk hokisokat nevelni, mert tehetségek vannak, csak meg kellene tartanunk őket, a nagy generáció tagjai ugyanis belátható időn belül kiszorulnak a válogatottból, már csak a koruk miatt is."Dobos Tamás a Nemzeti Sportnak. – Kérdés, hogy a főnökség milyennek látja a jövőképet. A tárgyalásaink mindenesetre folytatódnak. Engem az vonz, hogy úgy érzem, aki most a Fradihoz került, mind segíteni akar, és nem a pénzszerzés motiválja. Utánpótlásedzőként nekem az is fontos lenne, hogy a fiataloknak jövőképet adjunk, mert jelenleg ott tartunk, mint az orvosok: minden tehetséges pályakezdőnk külföldre tart. Jó lenne, ha továbbra is tudnánk hokisokat nevelni, mert tehetségek vannak, csak meg kellene tartanunk őket, a nagy generáció tagjai ugyanis belátható időn belül kiszorulnak a válogatottból, már csak a koruk miatt is."

Az elkövetkező napokat tehát a felnőttcsapat kialakítására szánja a vezetőség, amely az eddigi vezetőedzőnek, Fekti Bálintnak az utánpótlásban szán szerepet. A keret elvben július 19-én találkozik először, hogy nekilásson a száraz felkészülésnek, már csak az a kérdés, hogy milyen összetételben, hiszen a szezonvég óta szétszéledt a társaság, Pleszkán József ráadásul Fehérvárra igazol.

„Én javasoltam egy-két nevet, attól függetlenül, hogy végül én leszek-e az edző – folytatta Dobos, aki júniusban még az inline válogatott szövetségi kapitányaként lett ezüstérmes a divízió 1-es világbajnokságon. – Az első évben mérsékelt költségvetéssel a csapat rendbetétele lenne a feladat, de fontos, hogy rövid és hosszú távú koncepciót is alkosson a szakosztály-vezetőség."

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: a dánok és a hollandok jutottak tovább a D-csoportból

Minden más foci
15 perce

Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged

Kézilabda
27 perce

Foden-gól és -gólpassz, a Manchester City könnyedén legyőzte a Casablancát

Klub-vb
30 perce

Birkózás: Zsitovoz Mária továbbra is megállíthatatlan idén

Utánpótlássport
44 perce

Hiába a strandidő, kemény munkát végzett a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rg: Örvendi Regina labdával döntőbe jutott a junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik