Jégkorong: Ladányit a Brianconba is hívták, de maradt a Volánban

Vágólapra másolva!
2011.06.25. 11:30
Címkék
A 35 éves Ladányi Balázs talán élete idényét teljesítette (az EBEL-ben 54 mérkőzésen 60 pontot termelt), amivel a Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapat legjobbja volt. Így aztán nagy megkönnyebbülés lehet, hogy amint arról péntek délután már beszámoltunk, két évvel meghosszabbította a szerződését Székesfehérváron. Tavaly erre csak augusztus végén került sor...

„Brianconból is volt most ajánlatom, amely két szezonra szólt, ezért úgy voltam vele: ha már onnan ennyit ajánlanak, akkor itt is ennyit kérek – kezdte Ladányi. – Mivel a főnök a vezetőedzővel is két évben állapodott meg, pláne logikusnak tűnt, hogy én is két évre írjak alá. Olyan szerződést kötöttünk, amely mindkét félnek jó. Vas Marci is hasonló cipőben járt: őt is hívta a Briancon, de marad, és ahogy hallom, szép lassan a többiek is aláírnak."Ladányi. – Mivel a főnök a vezetőedzővel is két évben állapodott meg, pláne logikusnak tűnt, hogy én is két évre írjak alá. Olyan szerződést kötöttünk, amely mindkét félnek jó. Vas Marci is hasonló cipőben járt: őt is hívta a Briancon, de marad, és ahogy hallom, szép lassan a többiek is aláírnak."

A tréner, Kevin Primeau után sorban a csapatkapitány, Tokaji Viktor, majd Vas Márton és most Ladányi következett, hátravan még Horváth András, Kovács Csaba, Mihály Árpád és Palkovics Krisztián, de mindegyikükkel közel a megegyezés, vagy szóban már meg is született.

A SAPA FEHÉRVÁR AV 19 TERVEZETT JÁTÉKOSKERETE
A 2011–2012-ES IDÉNYRE
Kapusok: Bálizs Bence, Pleszkán József (?), légiós
Hátvédek: Tokaji Viktor, Horváth András (?), Orbán Attila, Varga Arnold, Maklári Erik, Láda Balázs, Juraj Durco, légiós 1., légiós 2.
Csatárok: Palkovics Krisztián (?), Mihály Árpád (?), Kovács Csaba (?), Vas Márton, Ladányi Balázs, Sofron István, Nagy Gergő, Benk András, Eric Johansson, Sikorcin Ladislav, Magosi Bálint, Derek Ryan, Tóth Adrián, Hajós Roland, Kiss Dávid
Szakmai stáb: Kevin Primeau vezetőedző, Énekes Lajos másodedző, Kéri Rudolf felszerelés-menedzser, Sándor Csaba orvos, Majzik Ernő orvos, Fischer Miklós pszichológus, Kulcsár Nándor fizioterapeuta/masszőr, Bagonya Imre fizioterapueta/masszőr, külföldi erőnléti edző

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
2 órája

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
2 órája

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2 órája

Sokba került a kihagyott büntető, csak döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
3 órája

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
3 órája

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool

Minden más foci
4 órája

Majdnem szenzációval kezdődött a női kosárlabda Európa-bajnokság

Kosárlabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik