Hetényi kezd Olaszország ellen, Bartalis a második sorban!

Vágólapra másolva!
2011.04.23. 11:05
null
Hetényi Zoltánnak tegnap szinte csak a macikkal gyűlt meg a baja, ma az olaszokkal is meg fog (Fotó: Szabó Mikós)
Címkék
Túl van az utolsó edzésén a világbajnokságon a magyar válogatott, amely szombat este 19.30-tól az eddig szintén hibátlan Olaszország ellen játszik az A-csoportba jutásért. A mieinknél a kapuban Hetényi Zoltán kezd, míg Bartalis István fellép Kovács Csaba és Kóger Dániel közé, a hátvédeknél pedig Orbán Attila lesz a hetedik.

„Jeget! Boka..." – kiabálta a bemelegítő fociból visszatérő Ladányi Balázs percekkel az átmozgató gyakorlás előtt, a frászt hozva a jelenlévőkre. Ám aztán futtában elnevette magát, és pillanatokkal később már hokicuccban trappolt a jég felé, úgyhogy nincs baj.

A mieink utolsó világbajnoki edzésén részt vett a Spanyolország elleni pénteki 13–1 alkalmával a vállát kicsit meghúzó, s így a harmadik harmadot átpihenő Vas Márton, illetve a részleges külső bokaszalag-szakadásából felépült, és az előző nap a finisben pont Vas helyén remeklő center, Bartalis István is.

Mindketten végigcsinálták a félórás tréninget, amelyen Sofron, Vas M., Ladányi – Kovács Cs., Bartalis, Kóger – Palkovics, Sikorcin, Vas J. – Benk, Holéczy, Magosi – Galanisz csatársorokat próbálgatott a szövetségi kapitány, Ted Sator.

Nem véletlenül: ezzel a sorösszetétellel játszunk ugyanis este 19.30-tól az Olaszország elleni döntő mérkőzésen.

„A kapuban Hetényi Zoli kezd, Bartalis pedig Kovács és Kóger közé kerül – kezdte Sator. – Vas Jankó megy Palkó sorába, Holéczy triója marad ugyanaz, és Galanisz játszik majd be minden sorba. A hátvédeknél Orbán lesz a hetedik. Már csak a győzelem hiányzik, de este megszerezzük!"

A finálé előtt 16 órakor Dél-Korea–Spanyolország „kiesési rangadó” lesz a BS-ben (ha öttel nyernek a spanyolok, akkor a koreaiak esnek ki, de ez esélytelennek tűnik).

Az olaszok ellen 19.30 órakor kezdődő sorsdöntő összecsapást nyomon követheti a Nemzeti Sport Online élő tudósításából is.

A 2008-AS SZAPPORÓI CSODA...
...előtti évben Ljubljanában buktuk el az A-csoportot, mint 2010-ben is
...előtt Dunaújvárosban játszottuk az utolsó edzőmeccsünket, mint idén is
...előtt ugyanabban az étteremben volt az utolsó sajtótájékoztató, mint idén is
...alkalmával ugyanúgy fehér mezben játszottunk, mint ma fogunk

 

A VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK OLASZORSZÁG ELLEN
Kapus: Hetényi Z. (Szuper)
Bekkpárok: Horváth A., Tokaji – Hegyi Á., Pozsgai – Sille, Szélig – Orbán
Csatársorok: Sofron, Vas M., Ladányi – Kovács Cs., Bartalis, Kóger – Palkovics, Sikorcin, Vas J. – Benk, Holéczy, Magosi – Galanisz
AZ ÁLLÁS
1. Magyarország 3 3 26–7 9
2. Olaszország 3 3 11–2 9
3. Dél-Korea 3 1 2 9–15 3
4. Hollandia 4 1 3 16–18 3
5. Spanyolország 3 3 3–23 0
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
20 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
21 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
23 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
30 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
40 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
54 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik