Jégkorong: Studniczky elnök szerint áttörést hozhat a támogatás

Vágólapra másolva!
2008.11.25. 19:31
Címkék
Az Országgyűlés a kormány által nem támogatott költségvetési módosító indítványok között elfogadta, hogy 170 millió forint fordítható a jégkorong utánpótlás-nevelésre, a válogatott világbajnoki szereplésére javasolt 100 milliót viszont nem szavazta meg.
Bánki Erik, valamint több fideszes és KDNP-s képviselőtársa a Miniszterelnökség költségvetési fejezetébe tartozó lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadásokból vont el 170 millió forintot a jégkorong utánpótlás-nevelésének támogatására. Ennél a javaslatnál szavazategyenlőség alakult ki, és végül a kereszténydemokrata Harrach Péter támogatásával fogadta el a Ház."Az Országgyűlés döntése fantasztikus elismerés a sportágnak. Az elmúlt évtizedek nehézségei után végre oda került a sportág, ahová igazán való. Hogy honnan indult a magyar jégkorong és hova érkezett, mindenki láthatja. Ez a támogatás igazi áttörést jelenthet a sportágnak" - fogalmazott Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke közleményében.A szavazást a helyszínen tekintette meg Pat Cortina szövetségi kapitány is. A világ élmezőnyébe 70 év után visszajutott felnőtt jégkorong-válogatottnak a 2009-es, A csoportos vb-részvételéhez a Fidesz és a KDNP több képviselője által javasolt 100 millió forintos plusztámogatást a parlamenti többség nem szavazta meg.Szinte egyhangúlag fogadta el a Ház a sportbizottság javaslatát, amely ötmilliárd forinttal emeli meg a települési önkormányzatok sportfeladataira fordítható forrásokat; ennek fedezete a közlekedési tárcától gyorsforgalmi útépítésekről elvont összeg.
Legfrissebb hírek

A paksi Silye Erik tudja, nagy pofont kapó csapat is lehet veszélyes

Labdarúgó NB I
15 perce

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
15 perce

Fucsovics Márton: Igaz, hogy az idősebb generációhoz tartozom, de még mindig itt vagyok

Tenisz
1 órája

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
1 órája

Tizenhét és tizenegy év után lehetne ismét címvédés egyesben a US Openen

Tenisz
2 órája

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
8 órája

Az elengedés művészete – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
9 órája

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
9 órája
Ezek is érdekelhetik