Jégkorong: nemzetközi torna 8–10 éveseknek Újpesten

Vágólapra másolva!
2008.10.28. 09:40
Címkék
Tíz csapatban több mint 150 gyerek vesz részt az UTE Decathlon jégkorongtornáján szombaton és vasárnap. Két csíkszeredai és egy bécsi együttes révén nemzetközi lesz az esemény, amelyet az 1999-ben és később születettekből álló U10-es korosztálynak szerveznek.
A házigazda UTE két csapata mellett a fővárosból a Drago Skorpiók és a MAC vesz részt a tornán, továbbá a fehérvári Alba Volán, a veresegyházi Gepárdok és egy győri együttes. A mérkőzéseket szombaton 10–17 és vasárnap 9–16 óra között játsszák Újpesten, a Megyeri úti sportcsarnokban. A torna fő szervezője, az elmúlt idény legjobb utánpótlásedzőjének választott Keszthelyi Miklós szerint fontos a 8–10 évesek, a mini korosztály számára a rutinszerzés.„Érdemes akár ötévesen is elkezdeni ezt a sportágat, hiszen egyre több a gyerek a pályákon, nagy a konkurencia, és aki későn kezdi, lemaradhat" – mondta a tréner.A gyerekek bajnokságaiban tíz-tizenöt klub szokta elindítani csapatait. Így korosztályonként 200-300-an játszanak rendszeresen mérkőzéseket. A legnagyobb létszámú utánpótlással az UTE rendelkezik, korosztályonként ott 40-50-en járnak edzésre.
Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a magyar vegyes váltó az Eb-n

Téli sportok
8 perce

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
13 perce

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
14 perce

Könnyed győzelemmel kezdte az Australian Opent Carlos Alcaraz

Tenisz
14 perce

Superliga: Csíkszereda–Botosani

Minden más foci
14 perce

Felkészülés: hét (!) gólt kapott a Komáromtól az ETO FC

Labdarúgó NB I
25 perce

A célegyenesbe ért Kata Mihály felépülése

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétika: Hajdu Áron újabb országos csúcsot is ugrana az idén

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik