A Volán idegenben meg sem tudta szorítani az Olimpija Ljubljanát

Vágólapra másolva!
2008.01.20. 21:30
Sima vereséget szenvedett az Erste Bank liga, az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokság középszakaszában az Alba Volán. A székesfehérvári csapat az Olimpija Ljubljana otthonába látogatott, s a 4000 néző előtt lejátszott találkozón gólt sem ütve végül 5-0-ra kikapott.
Most nem volt egy súlycsoportban a két együttes
NS-archív
Most nem volt egy súlycsoportban a két együttes
Most nem volt egy súlycsoportban a két együttes
NS-archív
Most nem volt egy súlycsoportban a két együttes

Kevin Mitchell passzából Elik Todd már a találkozó ötödik percében beköszönt. A kanadai csatárnak persze nem volt nehéz dolga, ekkor ugyanis a Ljubljana már kettős emberelőnyben támadott.

A korai bekapott gól után úgy tűnt rendezte sorait az Alba, de a harmad vége előtt ismételten kiszórtak a bírák egy fehérvárit, amit ezúttal Brendan Yarema használt ki.

Az első szakasz után 2-0 volt a szlovéneknek, a kiállítás pedig 8-0 a magyaroknak - mármint, ami a büntetőpadon töltött perceket illeti.

A második harmadban a játékvezetők a Volánnak adták meg a lehetőséget, hogy többször is emberfórban támadjon - sorozatban három hazai játékost zavartak le a sporik a jégről - mégis balul sült el a mérkőzés ezen szakasza is a fehérváriak számára.

A harmad közepén, amikor négy Olimpija-játékos (no meg a huszonhét lövést hárító kapus, Alex Westlund) volt a jégen, Egon Murice köszönt be - végleg eldöntve a találkozó sorsát.

Az utolsó harmadot már le se kellett volna játszani. Annál is inkább mert az Ljubljana megmutatta, hogy teljes létszámnál is képes Budai Krisztián kapujába találni. Tomaz Vnuk és Raffaele Intranuovo találataival kialakult az 5-0-s végeredmény.

Ahhoz, hogy az Alba a legjobb nyolc tagja lehessen, az kell, hogy minden hátralevő meccsét megnyerje, ugyanígy tegyen a Ljubljana is, miközben az Innsbruck háromszor is kikap. A Volán tehát gyakorlatilag esélytelen...

ERSTE BANK LIGA, KÖZÉPSZAKASZ

4. FORDULÓ
O. LJUBLJANA (szlovén)-ALBA VOLÁN 5–0 (2–0, 1–0, 2–0)
Ljubljana, 4000 néző
V: Bogen, Mathis, Graber (mindhárom osztrák)
Kiállítások: 11 perc+végleges fegyelmi (Yarema), ill. 21 perc+végleges fegyelmi (Fodor)
LJUBLJANA: Westlund – Kuznik, Mitchell, Intranuovo, Elik, Yarema, Petriläinen, Tavzelj, Avgustincic, Vnuk, Felsner, Pavlin, McCarthy, Muric, Zupancic, Music, Groznik, Cvetek, Hocevar, J. Kralj
Edző: Mike Posma
VOLÁN: Budai – Tokaji, Horváth A., Ftorek, Ocskay, Palkovics, Galvins, Allen, Vaszjunyin, Sihvonen, Majoross, Kangyal, Ondrejcík, Kovács Cs., M. Kralj, Sofron, Svasznek, Fodor, Gröschl, Benk
Edző: Ted Sator
Gólok. 4:40: Elik (Mitchell, Intranuovo – kettős emberelőny, 1–0). 18:39: Yarema (Intranuovo, Elik – emberelőny, 2–0). 31:29: Muric (Vnuk – emberhátrány, 3–0). 44:18: Vnuk (Avgustincic, Felsner, 4-0). 53:44: Intranuovo (Elik, Hocevar, 5–0)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik