Csak hosszabbításban tudott győzni a Colorado a Rangers ellen

2007.12.22. 08:43
Címkék
Hat mérkőzést játszottak le az észak-amerikai jégkorong liga legutóbbi játéknapján, amelyen a teljes Atlanti-óceáni csoport jégre lépett. Az öt csapat közül azonban csak a New Jersey és a New York Islanders tudott győzni, igaz ők idegenben.
Nagy volt a küzdelem Calgaryban
Nagy volt a küzdelem Calgaryban
Nagy volt a küzdelem Calgaryban
Nagy volt a küzdelem Calgaryban

Utóbbi gárda az ugyancsak csoportbeli Pittsburgh otthonába látogatott és Miroslav Satan góljával már a 44. másodpercben meg is szerezték a vezetést. Ezt a harmad végén Erik Christensen egyenlítette ki, majd a középső játékrész elején Jordan Staal emberelőnyből a vezetést is megszerezte a hazaiaknak. Négy perccel később azonban Andy Hilbert révén jött az egyenlítés, és a záró játékrészben már csak a „szigetlakók” voltak a jégen, akik a harmad közepén 37 másodperc alatt Blake Comeau és Trent Hunter révén két gólt is szereztek.

A csoport éllovasa a New Jersey az Észak-nyugati csoport sereghajtójához, Edmontonba látogatott. Sokáig azonban úgy tűnt, hogy nem érvényesül a papírforma, miután Joni Pitkanen a 16. percben a hazaiaknak szerzett vezetést. A második játékrészben nem született gól, pedig ekkor a kapura lövések aránya 12:2 volt a vendégcsapat javára, ami azért nem akármilyen fölényt jelez.

A záró felvonásra aztán megjöttek a gólok is: pontban 5:00-kor Patrik Elias talált be, s az „ördögök” 35 másodperccel később már Brian Gionta találatát is ünnepelhették. 29 másodperccel a vége előtt pedig John Madden adta meg a kegyelemdöfést, aki a saját alapvonaláról ütötte a korongot az edmontoniak kapujába, akik ekkorra már levitték hálóőrüket.

A második harmad elejétől (ekkor 45 másodperc alatt két gólt is szerzett a Philadelphia Buffalóban) több mint egy harmadon keresztül vezetett is a Flyers, ám némi szépséghiba, hogy az első gólt a hazaiak szerezték, csakúgy mint az utolsó kettőt, így végül a záró harmadban fordítani tudtak. Érdekes, hogy amíg ez a siker a hazaiaknak zsinórban az ötödik győzelme volt, addig a vendégek zsinórban ötödik vereségüket szenvedték el.

Sokáig győzelemre állt a New York Rangers is Denverben, hiszen a második játékrész közepén 3-2-re vezettek a Colorado ellen, ám az utolsó harmadban előbb a szlovák Marek Svatos kiegyenlített, majd a hosszabbítás 76. másodpercében a hazaiak lengyel légiósa, Wojtek Wolski a győztes gólt is megszerezte.

A nap másik hosszabbításos meccsét Calgaryban játszották, ahol a Dallas vendégeskedett. A forgatókönyv hasonló volt az előző kettőhöz: csak itt a Stars szerzett vezetést Mike Ribeiro góljával, amit aztán a középső játékrészben megfordítottak a hazaiak. A harmadik harmadban aztán egyenlített a Dallas és a hosszabbítás 57. másodpercében Ribeiro duplázott.

A hatodik találkozón is a vendégek szereztek vezetést: a liga jelenlegi leggyengébb csapatából, a Los Angeles Kingsből Mike Cammalleri volt eredményes a 14. percben. A Columbus azonban előbb a második harmadban Jiri Novotny, majd az utolsó 37. másodpercében Nyikolaj Zserdev góljával fordított.

NHL-eredmények:
Pittsburgh Penguins New York Islanders 2-4
Edmonton Oilers New Yersey Devils 1-3
Calgary Flames Dallas Stars 2-3 h. u.
Colorado Avalanche New York Rangers 4-3 h. u.
Columbus Blue Jackets Los Angeles Kings 2-1
Buffalo Sabres Philadelphia Flyers 3-2
Legfrissebb hírek

Oda a fehérváriak pályaelőnye, idegenben győzött a Fino a férfi röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
1 perce

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
18 perce

BL-elődöntő: Atlético Madrid–Arsenal

Bajnokok Ligája
27 perce

A hazai meccseit behúzó Kaposvár lesz a Falco ellenfele a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
30 perce

A második félidőben sok volt a hiba, kevés esélye maradt a Szegednek a negyeddöntő visszavágójára

Kézilabda
54 perce

PSK: nem borult a papírforma a Puskás Akadémia és a Real Madrid mérkőzésén

Minden más foci
59 perce

Budapest-kupa: a hősiesen küzdő csepelieké a trófea

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Eger szétlövéssel győzte le a Szegedet a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik