NHL: minden idők leghosszabb eltiltása Chris Simonnak

2007.12.19. 18:40
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetének leghosszabb eltiltását szabták ki Chris Simonra, a New York Islandrs támadójára, miután szombaton, a Pittsburgh elleni mérkőzésen egy verekedés után szándékosan belerúgott Jarkko Ruutura, a Penguins csatárába.
Chris Simon (balra) nem bánik kesztyűs kézzel az ellenfeleivel
Action Images
Chris Simon (balra) nem bánik kesztyűs kézzel az ellenfeleivel
Chris Simon (balra) nem bánik kesztyűs kézzel az ellenfeleivel
Action Images
Chris Simon (balra) nem bánik kesztyűs kézzel az ellenfeleivel

A liga szerdán nyilvánosságra hozott döntését kommentálva közölte: Simon 30 mérkőzésen nem léphet jégre, és ez idő alatt fizetést sem kaphat.

Chris Simon az idény első öt mérkőzését is kihagyta, mert átnyúlt a mostani szezonba a 25 mérkőzésre szóló eltiltása, amelyet azért kapott, mert az ütőjét is használta, hogy megtoroljon egy pofont. Korábban már hét alkalommal büntették meg.

Colin Campbell, az NHL első alelnöke indoklásában elmondta: a kiszolgáltatott helyzetben lévő Ruutunak szerencséje volt, hogy nem szenvedett súlyosabb sérülést, miután a korcsolya pengéjével szándékosan megrúgta Simon.

Hozzátette: Simon visszaesőnek számít, ami szintén súlyosbító körülmény volt.

A fizetése alapján Chris Simon az eltiltása végéig 292 ezer dollárt veszít majd.
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
1 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
1 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
2 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
2 órája