Érvényesült a papírforma, skandináv gálaelőadás Debrecenben

2007.03.30. 20:27
Címkék
Ezúttal a svédek bizonyultak jobbnak, nem ismétlődött meg a budapesti bravúr
AFP
Ezúttal a svédek bizonyultak jobbnak, nem ismétlődött meg a budapesti bravúr
Ezúttal a svédek bizonyultak jobbnak, nem ismétlődött meg a budapesti bravúr
AFP
Ezúttal a svédek bizonyultak jobbnak, nem ismétlődött meg a budapesti bravúr

A skandinávok a csütörtöki, budapesti vereség után azt ígérték, Debrecenben megmutatják, hogy mit tudnak, feledtetik az előző napi fiaskót. Pat Cortina együttese a saját bőrén tapasztalhatta, hogy nem a levegőbe beszéltek az olimpiai és világbajnoki címvédő alakulat játékosai.

A magyar válogatott játékosai még fel sem vették a ritmust, amikor már 0-3 állt az eredményjelzőn. A harmadik percben Bremberg, 52 másodperccel később pedig Andersson mattolta Budait. A hatodik percben Bäckström is beköszönt, a hazai szempontból rémálomszerű rajt meghatározta az összecsapás további kimenetelét.

Az első épkézláb magyar támadásig a 9. percig kellett várni, ám Palkovics lövését hatástalanította a skandináv kapuvédő. A harmad hátralévő részében a biztos vezetés tudatában némileg visszavettek a vendégek, a mieink azonban nem tudták feltörni a védelmüket, így távolról próbálkoztak.

A játékrész hajrájában előbb Ocskay, majd Ladányi kísérletezett, ám egyik lövés sem talált utat a svéd kapuba, kihasználatlanul maradt a kettős emberelőny.

Ami nem sikerült az első harmad végén, az sikerült a második elején: 38 másodperc elteltével mattolta Modint a Cortina-csapat. Peterdi lövése kipattant a hálóőrről, ám fekete ott termett és a jobb alsó sarokba passzolta a korongot (1-3).

Négy perccel később Majoross közel állt ahhoz, hogy egy gólra csökkentse a magyarok hátrányát, Modin azonban a helyén volt.
Budai Krisztián remekül védett, mégis újra a kapujába vágódott a korong, miután két bravúros hárítás után Harju harmadszorra már nem hibázott, emberelőnyben növelte a svédek előnyét (1-4).

A 29. percben ismét elpuskáztak a mieink egy kettős emberelőnyt, ezúttal Palkovics bombázott a kapu fölé. Négy perccel később Peterdi kísérleténél bravúrra volt szüksége Modinnak a hárításhoz. A svédek a harmad hajrájára kicsit kiengedtek, ám Ladányiéknak nem sikerült közelebb férkőzniük.

A zárófelvonás skandináv találattal indult, Vaszjunyin kiállítása után Sandström értékesítette a látogatók létszámfölényes lehetőségét (1-5).

Harju az 53. percben másodszor is beköszönt (1-6), félperccel később Bremberg átadása után Warg is eredményes volt, Budai már hetedszer kapitulált (1-7).

Teljesen megérdemelten győzött a svéd nemzeti csapat, ezen az estén Pat Cortina együttese nem volt egyenrangú ellenfele az olimpiai és világbajnoki címvédőnek.

A gála slusszpoénja ezúttal is a szétlövés volt, az első három párban érintetlenek maradtak a hálók, végül a mieink bizonyultak jobbnak (2-1).

PANNON HOKIGÁLA

MAGYARORSZÁG – SVÉDORSZÁG 1–7 (0–3, 1–1, 0–3)
Debrecen, Főnix-csarnok, 3000 néző. V: Nyeste, Abonyi, Wolf
MAGYARORSZÁG
Budai – Erdélyi, Szélig, Ocskay, Kovács Cs., Palkovics, Horváth A., Lencsés, Fekete 1, Ladányi (1), Peterdi (1), Svasznek, Kangyal, Benk, Gröschl, Holéczy, Tőkési, Jánosi, Majoross, Vaszjunyin, Azari
Szövetségi kapitány: Pat Cortina
SVÉDORSZÁG
Modig – SKOGS (1), Tärnström, WALLIN 1 (1), BREMBERG 1 (1), Warg (1), Stralman, Lindström, Sundh (1), Hedström (1), Andersson 1, Fernholm, Sandström 1, Fabricius (1), Hynning (1), HARJU 2 (1), Nolander, Kahnberg (1), Mansson, Bäckström 1
Szövetségi kapitány: Bengt-Äke Gustafsson
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
5 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
6 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
6 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
6 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
6 órája