Szétlövés után erősítette meg csoportelsőségét a New Jersey

Vágólapra másolva!
2007.03.09. 09:18
Megszakadt a New Jersey három mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozata, miután idegenben, szétlövés után legyőzte a Pittsburgh együttesét. A Devils ezzel megerősítette vezető helyét a csoportjában. A New York Rangers a városi rangadón legyőzte a pályaválasztó Islanderst.
Brian Rafalski ugyan a földre került, de csapata, a New Jersey szétlövés után nyert
Reuters
Brian Rafalski ugyan a földre került, de csapata, a New Jersey szétlövés után nyert
Brian Rafalski ugyan a földre került, de csapata, a New Jersey szétlövés után nyert
Reuters
Brian Rafalski ugyan a földre került, de csapata, a New Jersey szétlövés után nyert

A Pittsburgh a New Jersey együttesét fogadta, és a Penguins méltán bízhatott a sikerben: a Devils ugyanis előző három találkozóján egyaránt vesztesként hagyta el a pályát.

Most azonban sikerült javítania Martin Brodeuréknek, és ezzel megerősítették vezető helyüket a csoport élén. A rutinos kapus 21 védéssel járult hozzá a sikerhez, ezzel pályafutása során hatodszor lehetett legalább negyvenszer győztes csapat tagja egy idényen belül.

A Pittsburgh Malkin góljával szerzett vezetést a hetedik percben, de a Devils fordított, és ezután már a hazaiak futottak az eredmény után. A hosszabbításban nem született gól, a szétlövésben is csak egy, ez a New Jersey játékosa, Patrick Elias nevéhez fűződik.

A veterán Jason Arnott vezérletével hatot ütött a Nashville a Calgarynak A 32 éves játékos két gólt és egy gólpasszt jegyzett, de edzője, Barry Trotz szerint akár ötöt is üthetett volna. A Predators sorozatban kilencedik meccsén szerzett legalább egy pontot, pedig sérülések is gátolták a csapatot: Peter Forsberg sorozatban a harmadik meccsen nem állhatott rendelkezésre, de Steve Sullivan, Scott NIchol és Marek Zidlicky is hiányzott.

A Délkeleti-csoportban az első helyre lépett az Atlanta, miután hazai pályán hatot ütött a Montrealnak. A Thrashersnek ez volt sorozatban az ötödik sikere, és nagy esélye van arra, hogy először játszhasson a playoffban történelme során.

Városi rangadót rendeztek New Yorkban, ahol az Islanders a Rangerst fogadta. Gólnélküli első harmadot követően a második játékrész elején a hazai csapat szerzett vezetést Chris Simon góljával.

Az Islanders játékosa később, már 1-1-es állásnál kiállíttatta magát, és a kapott emberelőnyt jól használta ki a Rangers: Pavel Prucha talált a hálóba. A vendégek egyenlítő gólja is emberelőnyös szituációból esett.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG (NHL)

ALAPSZAKASZ, 147. JÁTÉKNAP
Pittsburgh Penguins-New Jersey Devils 3-4 - szétlövés után
Phoenix Coyotes-Vancouver Canucks 2-4
Boston Bruins-Minnesota Wild 1-2
Philadelphia Flyers-Florida Panthers 1-2
Atlanta Thrashers-Montreal Canadiens 6-2
Ottawa Senators-Toronto Maple Leafs 5-1
New York Islanders-New York Rangers 1-2
St. Louis Blues-Dallas Stars 5-3
Nashville Predators-Calgary Flames 6-3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik