Budai Krisztiánnak köszönhetik a második győzelmüket a fehérváriak

2007.03.07. 20:19
Címkék
Elsősorban Budai Krisztiánnak köszönheti győzelmét az Alba Volán FeVita csapata a Borsodi Jégkorongliga fináléjának második mérkőzésén. A találkozó egyetlen gólját Rajz Attila szerezte, amivel a fehérváriak összetettben 2-0-ra vezetnek.
Budai Krisztiánnak hatalmas érdemei vannak a Volán sikerében
Budai Krisztiánnak hatalmas érdemei vannak a Volán sikerében
Budai Krisztiánnak hatalmas érdemei vannak a Volán sikerében
Budai Krisztiánnak hatalmas érdemei vannak a Volán sikerében

Gyengébb iramban kezdődött a mérkőzés, mint a döntő tegnapi, azaz első összecsapása. Igaz abból a találkozóból kiindulva a hazaiaknak nem kellett nagyon kapkodniuk, hiszen az már kedden is látszott, hogy a Volán más játékerőt képvisel, mint a Dunaújváros.

Ezt igazolja, az is, hogy a fehérváriaknak a vezetés megszerzéséhez elég volt egy villanás. A hatodik percben Majoros passzolt jó ütemben középre a vendégek játékosai között, ahol Rajz Attila érkezett, és kapásból lőtt Ferjo kapujába.

Az első harmad további részében is a hazaiak játszottak fölényben, ami akkor is igaz, ha látszott, hogy a címvédő csupán félgőzzel játszik. A hajrában aztán Jan Jasko csapata könnyedén növelhette volna előnyét, ugyanis kettős emberelőnyben játszott, de a vendégek szlovák hálóőre fogta az Alba játékosainak távoli próbálkozásait.

Ezután szinte száznyolcvan fokot fordult a meccs képe: rögtön a második játékrész elején egyenlíthetett volna a dunaújvárosi gárda, hiszen a huszonkettedik percben Király Zsolt csent el a korongot, és egyedül vezethette rá Budaira, de a fiatal csatár a kapu mellé lőtte a ziccert.

A félidő derekához közeledve összekapta magát az Acélbikák együttese, ugyanis előbb Kiss Ákos remek egyéni megoldása után Sucko puskázott el kihagyhatatlannak tűnő helyzetet, majd ezután a vendégek futószalagon dolgozták ki a lehetőségeket, de Budai Krisztián többször is bravúrral hárított.

A harmadik felvonásban a vendégek ugyanott folytatták, ahol a másodikban abbahagyták: számos helyzetet dolgoztak ki, és a fehérváriak továbbra is Budai Krisztián nagyszerű védéseinek köszönhették, hogy nem lett egyenlő az állás.

A hazaiak ezután összekapták magukat, és a végén mindkét oldalon adódtak helyzetek, de több gól már nem esett, így az Alba Volán megnyerte a második mérkőzést is a négy győzelemig tartó bajnoki döntőben.

JÉGKORONG BORSODI LIGA, BAJNOKI DÖNTŐ

2. MÉRKŐZÉS:
ALBA VOLÁN-FEVITA – DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK-EXTRA.HU 1–0 (1–0, 0–0, 0–0)
Székesfehérvár, 2500 néző. V: Nyeste, Kincses, Sós
VOLÁN: BUDAI – TŐKÉSI, ONDREJCÍK, Palkovics, Ocskay, Kovács Cs., Poznik, SVASZNEK, Stastny, Palovcík, Holéczy, Borostyán, Kangyal, Vaszjunyin, Gröschl, Fodor, Csibi, Majoross (1), Rehák, Simon, Rajz 1. Vezetőedző: Jan Jasko
DAB: FERJO – SUCKO, VARGYAS, Foltín, Erdősi, Borsos, LENCSÉS, Erdélyi, Azari, Galanisz, Kiss Á., Holló, Hegyi, Király, Szilassy, Magosi, Pozsgai, Hüffner, Revák, Jonkl, Mestyán. Vezetőedző: Vladimír Matejov
A négy nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2–0 az Alba Volán javára
Következik: a 3. mérkőzés, március 10., szombat, Dunaújváros, 18
Legfrissebb hírek

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
24 perce

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
55 perce

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
59 perce

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
8 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
8 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik