Jégkorong, Újpest: Horváth András visszatért és játszik

2007.02.23. 18:20
Címkék
Az Újpest jégkorong-csapatában az elődöntő negyedik mérkőzésén ismét pályára léphetett Horváth András (képünkön). A válogatott védőt a múlt héten azt követően küldték el a Megyeri úti klubtól, hogy edzésen súlyos sérülést okozott csapattársának, a szlovák légiós Jozef Voskarnak.
Horváth nem a szokott helyén, az első sorban kapott szerepet, hanem a másodikban. A gárda korábbi csapatkapitánya tisztségét nem kapta vissza, a „C” betű változatlanul az örökébe lépett Ladányi Balázs mezén virít.

Két meghatározó játékosa, az elküldött Horváth és kórházba is került Voskar nélkül a múlt héten az elődöntő első két mérkőzését óriási meglepetésre hazai pályán veszítette el az Újpest.

A tegnapi harmadik, első dunaújvárosi mérkőzésen büntetőkkel győztek a lila-fehérek, a visszatért szlovák légiós két gólt is szerzett. A három győzelemig tartó párharc állása így jelenleg 2-1 a Dunaújváros javára.

Már az első dunaújvárosi mérkőzés előtt az újpesti játékosok – köztük a szlovák légiósok, a sértett Voaskar is - arra kérték klubvezetőiket, hívják vissza Horváthot, azonban kérésüket – akkor még – elutasították.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
4 perce

A megbüntetett Antonelli szerint az olaszoknak közte és a Ferrari között kell választaniuk

F1
8 perce

Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 perce

Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
32 perce

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; bizonytalan a szélső jövője a Fradinál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
36 perce

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
1 órája

Egy dolog állandó: a változás – interjú Aho Ninával

Képes Sport
1 órája

Dupla Tízes: sosem volt még ennyi 100 millió eurós transzfer – ki igazolt a legjobban?

Minden más foci
1 órája